Hivatalos: két héttel hosszabb lesz a második félév

Két héttel meghosszabbodik a tanév második féléve, június 18. helyett csak július 2-ától mehetnek nyári vakációra az iskolások – jelentette be kedd este Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Ennek oka, hogy a járványhelyzet miatt két héttel hosszabb lesz a tavaszi vakáció – magyarázta a tárcavezető.

A miniszter hozzátette, a nyolcadikosok számára június 11. helyett június 25-én ér véget a tanév, a tizenkettedikeseknek pedig június 4. helyett június 18-ig kell iskolába járniuk. A szakmunkásképzősök számára július 9. helyett július 23-ig tart a második félév.

A koronavírus-járvány miatt a tavaszi vakációt meghosszabbították, így mind a nyugati, mind a keleti húsvétot magába foglalja, április 2-tól május 4-ig tart.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.