Florin Cîţu kormányfő lesz az ügyvivő egészségügyi miniszter

Aláírta szerdán Klaus Iohannis államfő azt a rendeletet, amellyel Florin Cîţu miniszterelnököt bízza meg az egészségügyi tárca ideiglenes vezetésével – jelentette be az Államelnöki Hivatal.

A kormányfő szerda reggel leváltotta Vlad Voiculescu tárcavezetőt és Andreea Moldovan egészségügyi államtitkárt, majd azt mondta, hogy a két tisztségviselőt adó koalíciós partner, az USR–PLUS pártszövetség társelnöke, Dan Barna miniszterelnök-helyettes látja el ideiglenesen a miniszteri teendőket. Barna ezt nem fogadta el.

Az USR–PLUS vezetői bírálták a Voiculescu menesztésére vonatkozó döntést, azt mondták, a kormányfő nem egyeztetett velük erről. Dan Barna miniszterelnök-helyettes koalíciós ülést sürgetett, és rajta kívül Dacian Cioloș, a szövetség másik társelnöke is azt mondta, hogy megvonják a bizalmat a miniszterelnöktől, és kérni fogják a koalíciós partnerektől, hogy váltsák le a kormányfőt.

A másik két koalíciós párt, a PNL és az RMDSZ vezetői támogatásukról biztosították Florin Cîţut, hangsúlyozva, hogy nincs alternatíva a jelenlegi kormánykoalícióra.

Florin Cîţu televíziós nyilatkozatában azt mondta, hogy mindaddig tölti be az ideiglenes miniszteri tisztséget, amíg az USR–PLUS nem teszi meg a javaslatát az egészségügyi miniszter személyére vonatkozóan. A kormányfő szerint azért vállalta el ő a posztot, mert a koronavírus-járvány közepette az intézkedések nem tűrnek halasztást.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.