Állandó határátkelőhely lesz Dombegyháznál és Eleknél

A magyar–román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Claudiu Năsui román gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi minisztert.

A sajtótájékoztatón aláírták a Mátészalka–Szatmárnémeti gyorsforgalmi út létesítéséről szóló megállapodást, amely a harmadik autópálya-összeköttetés lesz a két ország között. Az új szakasz 2024-ben nyílik meg.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy az időszakosan működő 10 határátkelőhely közül az Elek–Ottlaka, valamint a Dombegyház–Kisvarjas állandó átkelést fog biztosítani. Még az idén megjelenik a kiírás a Budapest–Bukarest vasútvonal utolsó magyarországi szakaszán a második vágány kiépítésére. Lezárult az a tender is, amely lehetővé teszi a Fekete-tenger alól kitermelt gáz eljuttatását Magyarországra – mondta a tárcavezető.

A rendezvényen aláírták azt a szándéknyilatkozatot is, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Román Kereskedelmi és Iparkamara fogalmazott meg a román–magyar vegyes kamara létrehozásáról.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.