Szeretik a banánt, elvtársak? – Évadnyitó a kamaraszínházban

Március 23-án, hétfőn 17 és 20 órától láthatják az aradi nézők a 2015-ös évad első előadását az Aradi Kamaraszínházban.

A Szeretik a banánt, elvtársak? a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciója Sebestyén Aba előadásában,  egy egyszerű történet egy nem túl egyszerű életről. Ceauşescu Romániájában járunk, ahol mindenki fél, gyanakszik és éhezik, kivéve a mesélő, Robert. Neki ugyanis megvan mindene, még banánt is ehet, tudniillik az apukája élet és halál ura a városban, ahol Robert felnő. Ám ez a felnőtté válás mégsem egyszerű, hiszen anyukája egész nap sír, a bátyja folyton meg akarja ölni, az egyetlen lány pedig, aki tetszik neki, a rendszer „ellensége”. A rendszereknek azonban az a sorsuk, hogy véget érnek, és újak jönnek helyettük, ahol talán minden könnyebb lesz. Vagy mégsem? Mindenesetre egyetlen fontos dolog nem változik: a banán. Az összes többi igen, ideértve az apát is. A Szeretik a banánt, elvtársak? tulajdonképpen jelentős mértékben róla szól, az apáról, aki minden körülmények között megtalálja a helyét, és minden rendszernek szüksége van rá. Mivel Robert rendkívül naiv és ártatlan, csak lassan érti meg, mi történik körülötte, és azt is csak félig. Nem is értheti meg egészen, hiszen ha megértené, az nagyon fájna.

„Sebestyén Aba, aki érett színészetét számos előadásban felvillantotta, ezúttal szinte végtelen érzelmi skálán játszik. Az optimális idején épp csak túlnyúló előadáson rengeteget lehet nevetni. Igaz, ha jobban belegondolunk, hamar torkunkra fagy a nevetés.” (Kovács Dezső, Revizor.)

A 17 órai előadásra a délutáni teljes bérletek és a diákbérletek, a 20 órai előadásra az esti teljes bérletek és a meghívók érvényesek. Jegyrendelés: 0721/265–827, akamara.ro@gmail.com

 

Székely Csaba:
Szeretik a banánt, elvtársak?

Előadja: Sebestyén Aba
Díszlet-jelmez: Bajkó Blanka-Alíz
Rendezőasszisztens: Kovács Emőke

Rendező: Sorin Militaru

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.