Két díjat is kapott Tatabányán a kamaraszínház

A Sex, drugs, gods & rock 'n' roll című előadás nyerte a Legjobb monodráma díját és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) különdíját a legjobbnak ítélt produkcióért a Tatabányán rendezett MOST FESZT-en.

A Tapasztó Ernő rendezte radikális „stand up tragedy-t” Harsányi Attila játssza az Aradi Kamaraszínház, a szegedi MASZK Egyesület és a budapesti Bakelit Multi Art Center közös produkciójaként. Az előadás dramaturgiai műhelymunka eredménye, Eric Bogosian és José Saramago szövegeinek adaptálása Fekete Réka, Harsányi Attila és Tapasztó Ernő munkája. Az előadás zenéjét Borsos Pál és Éder Enikő szerezte.

Az előadásokat szakmai zsűri értékelte: a Magyar Színházi Társaság Sztarenki Pált, a Magyar Teátrumi Társaság Seregi Zoltánt, a Magyar Művészeti Akadémia Pregitzer Fruzsinát delegálta, a kritikusokat pedig Kovács Bálint képviselte. A MOST a műhelymunkákat és az egyéni művészi teljesítményeket felvonultató szakmai mustra kíván lenni, amely különleges témájú, formavilágú, adott esetben az egyéni teljesítményre fókuszáló, intim térben létrehozott alkotások bemutatását célozta meg.

Harsányi Attila az előadásban nyújtott alakításáért 2014-ben elnyerte a legjobb férfi alakítás díját a Piteşti-en rendezett Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, ahol Tapasztó Ernőt a legjobb rendezésre jelölték.

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.