Diótörő és Egérkirály

A Diótörő és Egérkirály főként Csajkovszkij 1892-es balett-adaptációja nyomán vált ismertté.

Április 27-én, kettős szereposztással mutatja be Szomor György, Szurdi Miklós és Valla Attila Diótörő és Egérkirály című családi musicaljét a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata, a Ioan Slavici Színházban. Az Egérkirály szerepében 11 órától az Ady Endre Gimnázium végzős diákját, Viezer Balázst, 18 órától pedig a Budapesti Operettszínház ismert színészét, Peller Károlyt láthatja az aradi nagyérdemű.

A Diótörő és Egérkirály főként Csajkovszkij 1892-es balett-adaptációja nyomán vált ismertté. Azt már kevesebben tudják, hogy E. T. A. Hoffmann meséje alapján készült egy magyar musical is. Pedig az előadás dalai igazi fülbemászó slágerek a gospeltől, a swingen keresztül egészen a tangóig, sokféle zenei műfaj csendül fel a közel három órás előadásban.

 Az előadás rendezője Tóth Tünde, koreográfusa Baczó Tünde, díszlet- és jelmeztervezője pedig Florina Belinda Vasilatos.

Az előadást 6 éves kortól ajánlják. Játékidő: 180 perc, két szünettel.

Jegyek a 11 órai előadásra 20 (teljes ár) és 10 (kedvezményes diák, nyugdíjas) lejes áron, a 18 órai előadásra 30 (teljes ár) és 10 (kedvezményes diák, nyugdíjas) lejes áron kaphatók elővételben a színház jegypénztárában.

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.