A Besence Opennel kezdődik a KineDok – Alternatív dokumentumfilm-vetítés a Tébában

Szeptember második feléig tart majd a vetítéssorozat, minden pénteken egy-egy dokumentumfilmet láthatnak az érdeklődők.

A One World Romania és a CitiZenit Kulturális Egyesület alternatív dokumentumfilm-vetítéseket szervez július 3-tól, péntektől 12 héten át (szeptember 18-ig) Aradon, az egykori Téba gyár csarnokaiban. Mind a helyszínt, mind a témaválasztást tekintve rendhagyók a filmek, amelyeket mindig péntekenként vetítések le, azt követően pedig beszélgetéseket szerveznek vagy az alkotókkal, vagy a szereplőkkel. A KineDok nevű sorozaton kelet- és közép-európai alkotásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Július 3-án este nyolc órától a Besence Open (angol változatban: Men with Balls) című film tekinthető meg, utána pedig Ignácz József, az ormánsági falu polgármestere válaszol a közönség kérdéseire.

Besence Baranya megyében található, alig 130 lakosa van, közülük több mint százan romák. Több mint 90 százalékos a munkanélküliség, a polgármester az uniós és magyarországi pályázatokban látja a kiutat. Pályáztak is mindenre, végül egy salakos teniszpálya építésére nyertek pénzt. Ezzel nemcsak egy vadonatúj teniszpályájuk, hanem országos hírük is lett. A falu teniszpályájáról ugyanis beszámolt az egyik kereskedelmi tévé híradója („Se ütő, se labda, se játékos, mégis teniszpályát építenek egy baranyai zsákfaluban.”), a helyiek pedig úgy érezték, hogy kigúnyolták őket – írja az Index.

Itt kapcsolódott a történetükbe a dokumentumfilmes Kovács Kristóf, hogy kövesse a falu és a teniszpálya sorsát. A polgármester ugyanis úgy döntött, hogy nem lesz igazuk azoknak, akik szerint teljesen felesleges volt ezeknek az embereknek teniszpályát építeni. Nyugdíjas edzőt hívott Pécsről, nem is akárkit: Huszár Károly fénykorában, a hetvenes években a román teniszválogatott edzője is volt. Így kezdődött a Besencei Tenisz Klub története, amit a filmesek három éven át követtek. Kari edző senkit nem ír le, nála ugyanolyan tanítvány az idős, a fiatal, a túlsúlyos. A hároméves kisfiút éppen úgy kapacitálja az edzésre, mint a negyvenes családanyát. És, ahogyan az lenni szokott, konfliktusa is akad: van, aki azt sérelmezi, hogy nem edzhet vele eleget, a kocsmáros pedig akkor haragszik meg rá, amikor azt találja nyilatkozni, hogy már többen járnak teniszezni a faluban, mint kocsmába. 

Alább megtekinthető a vetítéssorozat román nyelvű plakátja.

 

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.