Templomot, iskolát, óvodát látogatott meg a fejlesztési miniszter Pécskán [AUDIO]

Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter csütörtöki Arad megyei látogatásának délutáni állomása Pécska volt, ahová Iustin Cionca megyei tanácselnök, Faragó Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő, Tóth Csaba prefektus, Bölöni György és Péró Tamás megyei RMDSZ-tanácsosok társaságában érkezett.

A küldöttséget a 2-es számú Általános Iskola előtt fogadta Antal Péter polgármester és Miodrag Stanoiov alpolgármester, a Păstrătorii Tradiției és a Búzavirág néptánccsoportok tagjai pedig kenyérrel és sóval kínálták.

A közel kétszáz éves, eredetileg szállodaként szolgáló, emblematikus épületet – amelyben a magyar tagozat is működik – az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében újítják fel teljesen, a befejezési határidő a jövő év vége.

A fejlesztési miniszter teljes képet kapott a munkálatokról, hiszen a megerősített pincétől az új fényben pompázó emeleti díszteremig körülnézett Bacsilla Eszter igazgatónő vezetésével. Szó esett a leendő forrásokról és pályáztatási eljárások egyszerűsítéséről, Cseke Attila pedig röviden elbeszélgetett az RMDSZ helyi tanácsosaival és a szervezett néhány tagjával is.

Ministrul Dezvoltării, Lucrărilor Publice Și Administrației (MDLPA), Cseke Attila, a inclus și investiții din orașul...

Közzétette: Primăria Orașului Pecica – 2021. május 21., péntek

Jelenleg a laboroknak és a tornateremnek helyt adó hátsó részen dolgoznak, ezt követi majd a külső tatarozás és az udvar felújítása, ahol multifunkcionális sportpályát is kialakítanak a diákoknak.

Bár nem volt benne a programban, de Cseke Attila kérésére megtekintették a műemlék római katolikus templomot és a mellett lévő parkot, a kommunista megtorlás áldozatainak emlékművével.

A következő pár perces megálló a 104-es, 107-es és a 110-es utcák kereszteződésében kialakított körforgalomnál volt, amely 20 utca felújítását célzó pályázat keretében készült el.

A városi és a megyei önkormányzat képviselőivel, majd a polgármesterekkel találkozott. Bővebben itt https://www.aradihirek.ro/itt-hon/aradon-tajekozodik-cseke-attila-fejle…

Közzétette: Aradi Hírek – 2021. május 20., csütörtök

Antal Péter polgármester mindenképpen be akarta mutatni a miniszternek a város legújabb és legmodernebb óvodáját, az egykori Mustra-iskola helyén épült 2-es számú napközit, ahol a tanév kezdete óta tanulnak a kicsik tágas, jól felszerelt termekben.

„Önöktől nehéz elmenni” – jegyezte meg távozása előtt az RMDSZ-es miniszter, hiszen a tervezett fél órának több mint a kétszeresét töltötte Pécskán.

Sinka Pál

Cseke Attila Arad megyei programjáról Pataky Lehel Zsolt készített összefoglalót a Temesvári Rádió pénteki Magyar adása számára. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.