Szigorítják a közrendvédelmi intézkedéseket a merénylet után

A szombati robbantásos merénylet után a kormány területi megbízottja elrendelte a közrendvédelmi intézkedések szigorítását Aradon.

Tóth Csaba, a megye prefektusa ezt azért látta szükségesnek, mert ilyen súlypos bűncselekmény még nem történt a városban, mint ahogy az egyik vállalkozóval végeztek, ráadásul az elkövetők szabadlábon vannak.

„A város és a megye polgárai megnyugodhatnak, minden közrendvédelmi intézkedést megtettünk. Bűncselekmények történtek korábban is, de hasonló súlyú még soha nem volt Aradon. A rendőrség és a csendőrség járőrözik, és a szokásos feladataik mellett többlet tevékenységeket végeznek a közrend fenntartása érdekében” – mondta vasárnap Tóth Csaba.

A legfőbb ügyészség bűnügyi nyomozócsoportja gyilkosság miatt folytat vizsgálatot: a jelek arra utalnak, hogy a 66 éves Ioan Crişan vállalkozóval egy távirányítású bomba végzett szombat reggel, amit az autójába rejtettek. A jármű egy szupermarket parkolójában robbant fel, amikor elindult. A robbanás keltette légnyomás miatt több ablak kitört abban a tömbházban, amelynek földszintjén a szupermarket található. A hatóságok az érintett lakókat is kihallgatták.

Ioan Crişan tulajdonában volt Kelet-Európa kevés farmjainak egyike, amelyben afrikai harcsákat tenyésztenek. Iustin Cionca, a megyei önkormányzat elnöke vasárnap azt nyilatkozta a helyi sajtónak, hogy tudomása szerint az árufuvarozásban is érdekelt volt az áldozat, de csak kevés kamionnal rendelkezett, ezért „nem zavarhatta a nagy cégek érdekeit”.

Ez annak tudatában érdekes információ, hogy a helyi sajtó szerint Ioan Crişan telephelyére szállították azt a hétfőn lefoglalt nyerges vontatót, amelyben több mint 323 ezer doboz csempészcigarettát találtak, és amelynek a sofőrje kereket oldott igazoltatáskor, de a rendőrség eddig még nem kerítette kézre, és azt sem derítette ki, hogy kié a teherautó – vagy legalábbis nem adott róla tájékoztatást.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.