„Őrizzék és vigyék tovább ennek a szobornak az üzenetét” – húsz éve avatták fel ismét a Szabadság-szobrot [AUDIO]

A Szabadság-szobor több mint műalkotás | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

A Szabadság-szobor több mint műalkotás | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

Húsz évvel ezelőtt ezen a napon, 2004. április 25-én állították fel újra Aradon a Szabadság-szobrot, a magyar honvédsereg 1849. október 6-án Aradon kivégzett 13 főtisztjének az emlékművét.

Az első világháborút követően Aradot Romániához csatolták, a román kultúrpolitika pedig száműzte a magyar emlékjeleket, így Zala György monumentális alkotását is hosszú évtizedekre elzárták a tekintetek elől. 1925-ben lebontották a kompozíciót, az allegorikus szoboralakokat pedig először különböző raktárakba, majd a laktanyaként szolgáló várba vitték.

74 év után szabadult ki a várfogságból, de további öt esztendőt kellett várni, míg hosszas tárgyalások, alkudozások, akadékoskodások után és kompromisszumok árán ismét felavathatták köztéren a műalkotást.

1999-ben a minorita templom udvarába kerültek a szoboralakok, az aradiak úgy zarándokoltak oda, mint egy kegyhelyre | Fotó: Szabadság-szobor Egyesület archívuma

Az aradi Szabadság-szobor a Kárpát-medencei magyarság egyik zarándokhelyévé vált.

A szoborállítás 20. évfordulója alkalmából Pataky Lehel Zsolt arra kérte Király Andrást, a Szabadság-szobor Egyesület elnökét, a megyei RMDSZ akkori vezetőjét és parlamenti képviselőjét, hogy elevenítse fel a szoborállítás körülményeit, idézze fel az akkori közhangulatot, s mesélje el, miként valósulhatott meg az aradi magyarság egyik legfőbb álma, a Szabadság-szobor újbóli felavatása. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

Megemlékezés szombaton

Az aradi RMDSZ szervezésében április 27-én, szombaton emlékeznek meg a szoborállítás 20. évfordulójáról. 18 órától a Román–magyar megbékélés parkjában ünnepi köszöntők hangzanak el, majd a Kolozsvári Állami Magyar Opera ünnepi gálaestje következik. Előtte, 16 órától a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében lakossági fórumot tartanak Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével.

A rovatból ajánljuk:

Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
Arad megye különböző nemzetiségű közösségei saját népviseletüket, kultúrájukat és hagyományaikat mutatták szombat délután a városközpontban tartott sokadalmon. A magyar közösséget az aradi Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkezett gyerekek képviselték.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.
Az első október 6.
Móra Ferenc írása alapján nem mindig volt magától értetődő az országos gyásznap.