Oltáskaravánt szerveznek a hétvégén

Borosjenőbe, Pankotára és Újszentannára megy a hétvégén a közegészségügyi igazgatóság (DSP) mobil oltóközpontja, amelyben az érdeklődők a helyszínen, előjegyzés nélkül megkaphatják a koronavírus ellen vakcinát.

Az akciót a DSP mellett a Rotary Klub, a Vasile Goldiș-egyetem szervezi a megyei önkormányzat és a prefektúra támogatásával. A kisteherautó rakterében kialakított oltóközpont pénteken, szombaton és vasárnap 8–14 óra között lesz felkereshető sorrendben Borosjenőben, Pankotán, végül Újszentannán.

A prefektúra tájékoztatása szerint az első két településen Pfizer-vakcinával, Újszentannán pedig Modernával oltanak; a második dózist 21 (a Pfizer esetében), illetve 28 (a Modernából) nap múlva kapják meg az érintettek a városaikban működő oltóközpontokban.

Hasonló oltáskaravánt a közeljövőben is fognak szervezni Arad megyében – írták a közleményben.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.