Mesebeli fenyők a múzeumban

Péntek délelőtt nyitották meg az Arad Megyei Múzeumban a karitatív karácsonyfakiállítást.

A Mesebeli fenyők a múzeumban című kiállításon több aradi iskola diákjai dolgoztak együtt, és számos állami intézmény, illetve magánvállalat támogatásával jöhetett létre.

A karácsonyfakiállítás a múzeum szépművészeti részlegén látható, vagyis a megyei könyvtár épületének második emeleti kiállítótermeiben (Gheorghe Popa de Teiuș/Ferdinánd utca 2–4. sz.).

December 20-ig látogatható, keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között, szenteste napján pedig a feldíszített fenyők a megyei gyermekvédelmi igazgatóság gondozásában lévőkhöz kerülnek.

A rovatból ajánljuk:

Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
Arad megye különböző nemzetiségű közösségei saját népviseletüket, kultúrájukat és hagyományaikat mutatták szombat délután a városközpontban tartott sokadalmon. A magyar közösséget az aradi Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkezett gyerekek képviselték.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.
Az első október 6.
Móra Ferenc írása alapján nem mindig volt magától értetődő az országos gyásznap.