Ingyenes standokat javasol a helyi rendőrség az idősek és szegények számára

Az önkormányzatnak alárendelt aradi helyi rendőrség azt javasolta a polgármesteri hivatalnak, hogy helyezzen ki köztéri standokat azoknak az idős személyeknek, akik a megélhetésük érdekében kénytelenek az utcán virágot, zöldséget árulni.

A rendőrség tájékoztatása szerint az erre vonatkozó javaslatot már elküldték megvitatás végett a városi tanácsnak, illetve a piacigazgatóságnak. A tervezet kimondottan az idősekre és a szegény emberekre vonatkozik, akik a túlélés érdekében kénytelenek közterületen árulni fogyasztási cikkeket.

A javaslat szerint az érintetteknek az aradi piacokon belül jelölnének ki olyan helyeket, ahol bérleti díj nélkül, a helyi rendőrség oltalma alatt adhatnák el árujukat a számukra fenntartott pultoknál. A kezdeményezők már tárgyaltak ez ügyben a helyi önkormányzat és a piacadminisztráció képviselőivel, mindkét intézmény nyitott a javaslatra – olvasható a közleményben.

A helyi rendőrség emlékeztet, hogy már két éve nem bírságolja meg azokat az öregeket, akik az utcán állva árulnak a megélhetésük érdekében. Az 1999/12-es törvényt, amelyre hivatkozva kiszabhatók voltak ezek a bírságok, 2020-ban eltörölték.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.