Hívőnek lenni egy kereszténység utáni korban

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Aradi Képzési Központja újabb előadásra várja az érdeklődőket december 19-én, kedden 18 órától az aradi iroda székhelyén (Bulevardul Revoluției/Andrássy tér 78. szám).

Az előadás címe Hívőnek lenni egy kereszténység utáni korban. A meghívottak arra keresik a választ, hogy az elvallástalanodás és a szélsőséges szabadelvűség térnyerése a kereszténység korának végével fenyeget-e a nyugati civilizációban.

Meghívottak: dr. Nagypál Szabolcs jogász, teológus és bölcsész, az MCC Jogi Iskola vezetője. Két év genfi egyetemi képzés után a Pannonhalmi Bencés Főapátságban dolgozott kutatóként, tanított teológiát börtönökben, ökumenikus szervezetek világvezetőségi tagja volt, jelenleg a magyar Vallásközi Párbeszéd Társasága társelnöke. Római katolikus teológusként számos kötet szerzője és szerkesztője, jelenleg a kereszténység és az emberi jogok kapcsolatáról ír könyvet.

Botos Máté régész, történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának volt dékánja, az egyetem Politológia tanszékének és az MCC Press kiadójának vezetője. Kutatási területe elsősorban az eszmetörténet, ezen belül főként John Lukacs történetfilozófiai munkássága, de foglalkozik társadalom- és gazdaságtörténettel is.

Tóbiás Tibor György református lelkipásztor, esperes. Lelkészi szolgálatát Nagybányán kezdte, ahol kórházlelkész és segédlelkész volt, majd Nagyváradon lett segédlelkész. Tizenegy éve szolgál az Arad megyei kisperegi és nagyperegi gyülekezetekben. 2020-tól az Aradi Református Egyházmegye esperese és 2022-től a Romániai Református Zsinat választott tagja. Szenvedélyesen foglalkozik egyházi és helytörténeti kutatásokkal.

A szervezők kérik, hogy az érdeklődők ezen űrlap kitöltésével jelezzék részvételi szándékukat.

A rovatból ajánljuk:

Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
Arad megye különböző nemzetiségű közösségei saját népviseletüket, kultúrájukat és hagyományaikat mutatták szombat délután a városközpontban tartott sokadalmon. A magyar közösséget az aradi Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkezett gyerekek képviselték.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.
Az első október 6.
Móra Ferenc írása alapján nem mindig volt magától értetődő az országos gyásznap.