Hagyományőrzés Kisjenőben: jurtával teljes a felszerelés

Az Őseink hajléka című projekt keretében támogatta a magyar kormány a Bethlen Gábor Alapkezelő révén a kisjenői hagyományőrzős és sportíjászok jurtavásárlását.

Bíró Zoltán, Kisjenő RMDSZ-es alpolgármestere tájékoztatása szerint a Szövetség Erdőhegyért civil szervezeten belül néhány évvel ezelőtt megalakult egy íjászcsapat.

„Eleinte szórakozásként űztük, később egyre jobban megtetszett az íjászat szépsége, s megpróbáltuk hagyományos módon, hagyományos felszereléssel űzni ezt a nemes sportot” – fogalmazott.

Mint mondta, mára már korhű, autentikus honfoglaláskori ruházata és felszerelése van a csapatnak. „Egyre mélyebbre ástunk a hagyományok terén, és akkor született meg az ötlet egy jurta beszerzésére. Ez a vágyunk elérhetetlennek látszott egészen tavalyig, amikor benyújtottunk egy pályázatot a BGA-hoz. Pályázatunkat kedvezően bírálták el, amit ezúton is hálásan köszönünk. Így már teljessé vált a hagyományőrző felszerelésünk” – mondta.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.