Elbúcsúztak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei [AUDIO, VIDEO]

Pénteken, kora estébe nyúlóan tartották meg Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium végzős diákjainak a ballagását.

A 60 diákot két év után szabadon, járványügyi korlátozások nélkül búcsúztathatták el az iskolatársak és a tanárok a szülők és hozzátartozók jelenlétében.

Egybehangzó vélemények szerint jó a rosszban, vagyis a koronavírus-járvánnyal járó korlátozó intézkedésekben, hogy tavaly első ízben köztéren, a Szabadság-szobornak is helyt adó Román–magyar megbékélés parkjában tartották meg az aradi magyar középiskolások ballagási ünnepségét. A helyszín emelte az ünnepélyességet, ezért péntek délután idén is az 1848–1849-es szabadságharcosok emlékművénál búcsúztatták el a végzősöket.

Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke többek a kitartásukért gratulált a diákoknak, mert a középiskola négy évét az elmúlt 30 esztendőben példátlan körülmények – járványügyi intézkedések, az ukrajnai háború fenyegetése – között kellett kijárniuk. Az utolsó évesek nevében Sztojka Szidónia mondott búcsúbeszédet.

Az ünnepség végén Vastag Tamás énekes koncertje tette emlékezetesebbé a végzősök számára a ballagást. A díjkiosztások után pedig a ballagók a hozzátartozók gratulációit fogadták.

Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.