Átvette magyar állami kitüntetését Király Árpád és Szilvágyi Zsolt

A Temesvári Római Katolikus Megyéspüspökségen szerdán átvette Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzultól az Áder János köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetést Király Árpád, arad-ségai plébános, marosi főesperes és Szilvágyi Zsolt temesvár-józsevfárosi plébános, pasztorációért felelős püspöki helynök.

A kitüntetéseket nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából ítélte oda Áder János, de a koronavírus-járvány miatt csak most kézbesítették az elismeréseket.

Király Árpád az erdélyi magyarság megmaradása, valamint kulturális és hitbéli értékeinek megóvása iránt elhivatott, több mint három évtizedes lelkipásztori szolgálata és közösségépítő tevékenysége elismeréseként, az aradi gyökerű Szilvágy Zsolt a magyar katolikus közösség körében végzett példaértékű szolgálata elismeréseként kapta a kitüntetést.

Király Árpád a díjazás alkalmából készült rádióinterjúban azt mondta az Aradi Híreknek: „A Jóisten kegyelmével sok mindent tehet az ember egyházáért és népéért”. A teljes interjú ide kattintva meghallgatható.

Az ünnepségen részt vett Pál József Csaba megyéspüspök, Roos Márton ny. temesvári püspök, az aradi RMDSZ-szervezet képviseletében Bognár Levente városi tanácsos, az egyházmegyés lelkipásztorok csoportja és számos meghívott. A két kitüntetett lelkipásztor munkásságát Bakó László püspöki titkár és Kapor János kisjenői plébános méltatta – írja az egyházmegye honlapja, a gerhardus.ro.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.