„A matematika választ ad arra is, miért borús az idő” [AUDIO]

Budacsek Tímea az édesanyjával, Budacsek Teréziával vett részt a díjátadón | Forrás: csikygergelyarad.ro

Budacsek Tímea az édesanyjával, Budacsek Teréziával vett részt a díjátadón | Forrás: csikygergelyarad.ro

December derekán Bukarestben díjazta a tanügyminisztérium azt a közel másfélszáz diákot, akik 2023-ban kiemelkedő eredményeket értek el a nemzetközi tantárgyversenyeken.

Köztük az aradi Csiky Gergely Főgimnázium 10. osztályos tanulóját, Budacsek Tímeát is, aki tavaly a 29. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen lett első, akkor még kilencedikesként. Tímea eredményére az egész aradi magyar közösség büszke lehet, mert Arad megyéből ő az egyetlen diák, aki nemzetközi tantárgyversenyt nyert a múlt évben, még a román – úgynevezett elitiskolák – tanulói sem értek el ilyen kiemelkedő eredményt.

A téli vakáció után Pataky Lehel Zsolt kérte mikrofon elé a díjazottat, illetve az iskola igazgatóját. Először Budacsek Tímeát halljuk a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült összeállításban:

A rovatból ajánljuk:

Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
Arad megye különböző nemzetiségű közösségei saját népviseletüket, kultúrájukat és hagyományaikat mutatták szombat délután a városközpontban tartott sokadalmon. A magyar közösséget az aradi Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkezett gyerekek képviselték.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.
Az első október 6.
Móra Ferenc írása alapján nem mindig volt magától értetődő az országos gyásznap.