II. Liga: Foghíjas az UTA csoportja

Némileg megváltozott a rangsor a másodosztályú labdarúgó-bajnokság II. csoportjában, amelyben az UTA is érdekelt, miután két résztvevő csapat is képtelen folytatni februártól a pontvadászatot. A 18. forduló után az utolsó helyen telelő Karánsebesi FC 60 (!) pontos büntetést kapott a szövetségtől, s miután a helyi városvezetés is kivonult a klub mögül, bejelentették visszalépésüket; a nagy múltú Nagyváradi Bihar FC pedig csődbe jutott, így gyakorlatilag felszámolták a klubot, emiatt fog hiányozni a tavaszi idényben.

A csoport – amelyben az újonc aradi együttes a harmadik helyen zárta az őszi idényt – így 12 csapatosra szűkült, vagyis nem lesz egyenes kieső az alapszakasz végén. A visszavágókból eddig öt fordult játszottak le, és a szabályok értelmében a karánsebesiek és a váradiak meccseit törölték, az eredményt 3–0-s gólkülönbséggel az ellenfelek javára írták, és így lesz a folytatásban is.

Emiatt az élen helycsere történt: első helyre lépett a Râmnicu Vâlcea-i CSM 35 ponttal és 32–15-ös gólaránnyal, s második lett a Nagybányai FCM ugyancsak 35 ponttal, de gyengébb, 28–12-es gólaránnyal. Az UTA maradt a harmadik helyen 33 ponttal és 34–20-as gólkülönbséggel. A másik Arad megyei csapat, a Pankotai Şoimii a tizedik helyen áll 26 ponttal.

Az UTA jelenleg Menyházán edzőtáborozik, de a jövő héttől megkezdi a barátságos meccsek. A klubvezetőség a következő időpontokban és a következők ellenfelekkel kötött le felkészülési mérkőzéseket:

január 27 .: UTA – Pankotai Șoimii (ségai pálya)

február 3.: UTA, Pankotai Șoimii, Körössszentandrás (Bihar megye, IV. Liga), hármas torna

február 6.: UTA–Szeged 2011 (NB II), Aradon

február 10.: Szeged 2011–UTA, Szegeden (a tartalékcsapatok is játszanak egymás ellen)

február 13.: UTA–Borosjenő, (Ségán)

február 17.: egy külföldi ellenfél

február 20.: UTA–Nagyváradi Luceafărul (III. Liga), Aradon

A rovatból ajánljuk:

„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
A bajnok és kupacímvédő, friss Szuperkupa-győztes ellen lép pályára.
Megnyílt a Gloria Stadion felújított futópályája a nagyközönség előtt
Hátra van még a munkálatok java, többek között a gyep cseréje és egy moduláris lelátó építése.
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Egy válogatott játékosa apja puhatolózott a befektetési lehetőségekről.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.