Visszavette a vezetést a bajnokságban az UTA

Élt az eséllyel az UTA, és visszavette a vezetést a másodosztályú labdarúgó-bajnokság nyugati csoportjában. A hétvégi kör előtt még élen álló medgyesiek szombaton ugyanis meglepetésre vereséget szenvedtek az alsóházban szerénykedő Tatrang otthonában, így – bár ideiglenesen a Resicabányán gólzáporos győzelmet arató Vâlcea állt a tabella élére – az aradiak vasárnapi diadalukkal ismét a mezőny elé kerültek.

Nem volt könnyű dolguk Nagy Roland vezetőedző tanítványainak, mivel a vendég az a Kolozsvári Universitatea volt, amelyik a múlt idényben még az élvonalban szerepelt, és bár a szezont roppant rosszul kezdte, a fiatalokra épülő egyetemi csapat öt egymást követő győzelem után érkezett az újaradi Motorul-pályára. A kiváló hangulatú és ütemű mérkőzést Rus parádés, léc alá küldött lövése döntötte el az első félidő ráadásperceiben.

A visszavágók második fordulója egyébként eddig gólokban gazdag volt, három nagyarányű vendéggyőzelem is született. Csak Nagybányán nem találtak a hálóba a csapatok, aminek eredményeképp Arad megye másik képviselője, Pankota góllal tért haza Máramaros megye székhelyéről.

II. Liga, 2. csoport, 15. forduló: Nagybányai FCM–Pankotai Şoimii 0–0, Tatrangi Unirea–Medgyesi Gaz Metan 2–0, Târgovişte-i Chindia–CS Mioveni 3–1, Resicabányai Metalul–Râmnicu Vâlcea-i CSM 1–6, Nagyváradi Bihar FC–Szatmárnémeti Olimpia 0–5, Karánsebesi FC–Brassói FC 1–4, vasárnap: UTA–Kolozsvári Universitatea 1–0, gólszerző: Rus (45+1. p.).

Az élen: 1. UTA 29 pont, 2. Râmnicu Vâlcea 28 pont (27–15-ös gólarány), 3. Medgyes 28 (23–13), … 10. Pankota 20 ponttal.

A rovatból ajánljuk:

„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
A bajnok és kupacímvédő, friss Szuperkupa-győztes ellen lép pályára.
Megnyílt a Gloria Stadion felújított futópályája a nagyközönség előtt
Hátra van még a munkálatok java, többek között a gyep cseréje és egy moduláris lelátó építése.
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Egy válogatott játékosa apja puhatolózott a befektetési lehetőségekről.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.