Alig változott az UTA kerete a télen

Az aradiak a 18. forduló után a harmadik helyről várják a folytatást a II. csoportban.

A menedzsment és a szakmai vezetőség is bízik az UTA eddigi játékosaiban, ezért az ősszel szerepeltetett keretre épül az aradi labdarúgócsapat a másodosztályú bajnokság tavaszi szezonjában is. Codru Grădinariu vezérigazgató és Cristian Todea másodedző a szerdai „évadnyitó” sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a téli szünetben alig történt változás az állományban: megváltak Soriantól és Székelytől, Alin Romant szerződtették Karánsebesről, a japán Gentaro Murakami a tartalékcsapatból „léptették elő”, ezenkívül három utánpótlás korú futballista is megtapasztalhatta a felnőtt csapat légkörét.

„Minden poszton van elegendő és megfelelő játékosunk, ezért döntöttünk úgy, hogy nem szerződtetünk másokat, pedig sokan megkörnyékeztek bennünket” – mondta az igazgató. Todea másodedző ezt azzal egészítette ki, hogy ez nem jelent megelégedettséget, sőt tisztában vannak azzal, hogy az eddigieknél keményebb meccsek várnak rájuk, és többet kell nyújtania a csapatnak, ha meg akarja őrizni helyét az élmezőnyben.

Mint emlékezetes, az UTA 18. forduló után a harmadik helyről várja a folytatást a II. csoportban, két ponttal lemaradva az 35-35 pontos Râmnicu Vâlcea és Nagybánya mögött. Az előkelő helyezés nagy szó ahhoz képest, hogy a piros-fehérek újoncként vágtak neki a bajnokságnak, a feljutás pedig – ami nem is szerepelt konkrét célként – egyenesen bravúr lenne.

Mint megírtuk, az UTA a szombati nyitó fordulóban a Brassói FC-t látja vendégül 11.30 órától, és a meccset a Digi Sport 1 közvetíti. Mivel a téli szünetben a Karánsebes és a Bihar FC is visszalépett, illetve megszűnt, az aradiak az alapszakaszban már csak két meccset játszanak hazai pályán: a hétvégit, majd az utolsó fordulóban Tatrang, április 2-án. Ezért a vezetőség úgy döntött, hogy az ősszel megváltott bérletek érvényesek maradnak a rájátszásra, amikor is az 1–6. helyezettek a feljutásért versengenek.

A rovatból ajánljuk:

„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
A bajnok és kupacímvédő, friss Szuperkupa-győztes ellen lép pályára.
Megnyílt a Gloria Stadion felújított futópályája a nagyközönség előtt
Hátra van még a munkálatok java, többek között a gyep cseréje és egy moduláris lelátó építése.
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Egy válogatott játékosa apja puhatolózott a befektetési lehetőségekről.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.