Adventi ajándékozás Pécskán

Több mint 50 csomagot osztottak ki múlt szombaton délben a Pécskai római katolikus egyházközség képviselői, kedden pedig újabb személyeket ajándékoztak meg a városban.

Az egyháztanács kezdeményezésére az adventi időszakban a hívek a pécskai római katolikus templom Mária-oltára előtt hagyhatták felajánlásaikat, ezeket egészítette ki a plébánia.

Ft. Czeglédi Ferenc esperes-plébános szerint a kezdeményezést a vártnál nagyobb siker övezte, amiért köszönetét fejezte ki minden adakozónak.

A tartós élelmiszereket, édességet és tisztálkodási termékeket tartalmazó csomagokat időseknek és rászoruló családoknak vitték el, akik nagy örömmel fogadták, hogy a közösség nem feledkezett el róluk.

S. P.

A rovatból ajánljuk:

Nagy sikernek örvendett a napközi tábor a pasztorációs központban [AUDIO]
Az első ízben meghirdetett táborba több mint negyvenen jelentkeztek, ami arra utal, hogy van igény az olyan programokra is, amelyeken a kézügyesség, a barkácsolás, a közös játék mellett a hitéletre, a keresztény értekre is hangsúlyt fektetnek.
Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztustól Aradon lesz a legolcsóbb a tömegközlekedés, és az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.