Tóth Csabát jelöli prefektusnak az Arad megyei RMDSZ

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének Állandó Tanácsa szerdai döntése értelmében Tóth Csabát jelölik az Arad megyei prefektusi tisztségre, amelynek betöltésére a kormánykoalíciót alkotó pártok megegyezésére értelmében az RMDSZ tehet javaslatot.

A 43 éves aradi jogász többször bizonyított a magán- és közszférában is pályafutása során, de a politika sem áll távol tőle – írta csütörtök kora délutáni közleményében az aradi RMDSZ.

Tóth Csaba a jogi tanulmányait és mesteri képzését Aradon végezte, ahol a későbbiekben menedzsment képzésben is részesült. 2005–2010 között a megyei szervezet ügyvezető elnökeként tevékenykedett, 2008–2012 között pedig megyei tanácsosi tisztséget töltött be.

Még nem volt példa rá az elmúlt 30 évben.

Közzétette: Aradi Hírek – 2021. február 4., csütörtök

Eddigi szakmai pályafutása során több vállalat vezetőtanácsának volt tagja, párhuzamosan pedig jogi és üzleti tanácsadással foglalkozott magánszemélyként. Kiemelkedő vezetői tapasztalatra tett szert, amikor 2013 márciusában a Fornetti Románia vezérigazgatójának nevezték ki, amelyet a csőd széléről mentett meg – írták.

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.