Bíró Zoltánt választották Kisjenő alpolgármesterévé

Bíró Zoltánt, az RMDSZ idei polgármesterjelöltjét és tanácsosjelölti listavezetőjét választották alpolgármesternek Kisjenőben a városi képviselőtestület tagjai közül.

Bíró Zoltán 2000 óta az önkormányzati képviselőtestület tagja, és a szeptemberi helyhatósági választásokon az RMDSZ-nek sikerült két képviselőt bejuttatna a kisjenői tanácsba, ezzel visszaszerezve a 2016-ban elveszített egyik helyet. A polgármesterjelöltként induló Bíró Zoltán mellett Ozsvár András lett a helyi magyarság másik tanácsosa.

A Fehér-Körös menti településnek 2008-at leszámítva nem volt magyar alpolgármestere, akkor Pusztai Levente személyében három hónapig volt ideiglenes magyar alpolgármester – emlékeztetett Bíró Zoltán, aki szerint húszéves álma vált valóra a magyar közösségnek azzal, hogy jelöltje bekerült a végrehajtó testületbe.

Az új alpolgármester érdeklődsünkre elmondta: az új polgármesterrel, a nemzeti liberális párti Flavius Cherejivel kötött együttműködés eredménye a tisztség megszerzése. Hozzátette, a liberálisok kétharmados többséggel rendelkeznek a 15 tagú testületben, rajtuk és az RMDSZ-en kívül a szociáldemokraták jutottak be a tanácsba. Az új polgármester a várost a rendszerváltás óta vezető, már a 80. évét is betöltött Gheorghe Burdan volt polgármestert „taszította le a trónról”.

Gratulálok Kisjenő-Erdőhegy új alpolgármesterének!

Közzétette: Faragó Péter – 2020. november 9., hétfő

„Fiatal ember, aki érti az új idők szavát, változást akar, és hajlandó egy úton haladni velünk” – mondta róla Bíró Zoltán, aki a történelmi magyar egyházak gyülekezeteinek, a magyar óvoda és iskola, a magyar civil szervezet támogatását nevezte meg céljai között.

Kisjenőben a magyarok többsége a Fehér-Köröstől délre eső Erdőhegy nevű városrészben él, Bíró Zoltán szerint 8-900 lelket tesz ki a közösség, a 2011-es népszámláláskor a város 19,5 százalékát tették ki a magyarok. Érdekességként megemlítette, hogy az új polgármester is erdőhegyi illetőségű.

A rovatból ajánljuk:

Nagy sikernek örvendett a napközi tábor a pasztorációs központban [AUDIO]
Az első ízben meghirdetett táborba több mint negyvenen jelentkeztek, ami arra utal, hogy van igény az olyan programokra is, amelyeken a kézügyesség, a barkácsolás, a közös játék mellett a hitéletre, a keresztény értekre is hangsúlyt fektetnek.
Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztustól Aradon lesz a legolcsóbb a tömegközlekedés, és az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.