Sport

Aradon rendezik az idei Szuperkupa-döntőt [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Aradon rendezik az idei Szuperkupa-döntőt [FRISSÍTVE]

A fináléban a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR és a története eddigi legnagyobb sikerét elérő Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK csap össze.

A mérkőzés 20.30 órától kezdődik majd, a jegyárusításról a FRF közöl majd részleteket.

A 12 600 férőhelyes, újjáépített aradi stadiont 2020 augusztusában adták át, amikor az UTA 12 év szünet után ismét megkezdte szereplését az élvonalban. Egy kupadöntőnek már otthont adott az aréna: tavaly nyáron ott játszották a női labdarúgó Román Kupa fináléját, amelyben a Kolozsvári Olimpia diadalmaskodott.

Bajnok a CFR, 11. helyen végzett az UTA [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Bajnok a CFR, 11. helyen végzett az UTA [FRISSÍTVE]

Az UTA péntek este a fővárosban vendégszerepelt, és ha az aradiak számár nem is volt téjte a meccsnek, a Dinamónak annál inkább kellett a három pont, hiszen ez jelentette volna az utolsó esélyt az osztályozós hely elkerülésére.

Ehhez képest a vendégek szereztek vezetést az első félidő vége felé, amikor is Dumitru Cardoso egy szóló végén a bukaresti kaups lába között gurította a hálóba a labdát.

Bognár Levente: napokon belül dönteni kellene a Szupermaratonról [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Bognár Levente: napokon belül dönteni kellene a Szupermaratonról [AUDIO]

Idén esedékes a Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaraton jubileumi kiírása. Pontosabban lenne esedékes, mert még bizonytalan, hogy a nagymúltú, határon átívelő sport- és közösségi rendezvényt megtartják-e vagy sem.

A 200 km-es futóversenyt, kerékpáros és görkorcsolya-túrát 2019-ben szervezték meg legutóbb, az volt a 22. A koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozások miatt a tavalyi és a tavalyelőtti rendezvény elmaradt.

Győzelemmel búcsúzott a közönségtől az UTA

<em>Hír szerkesztése</em> Győzelemmel búcsúzott a közönségtől az UTA

Az aradiak az első pillanattól kezdve nyomás alá helyezték az Argeș megyeieket, és Otele révén már a harmadik percben megszerezték a vezetést, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Nem sokkal később tizenegyeshez jutott a hazai csapat, de Batha büntetőjét védte a vendégek kapusa. Vorobjovas révén azonban még az első félidőben megszerezte a vezető – s mint később kiderült, a győztes – gólt.

A meccs előtt a kezdőrúgást az UTA legendás játékosa, Flavius Domide végezte el, akit a klub vezetősége a 76. születésnapja alkalmából a stadionban köszöntött.

Kikapott az UTA, de a játékosok megkapják a prémiumot

<em>Hír szerkesztése</em> Kikapott az UTA, de a játékosok megkapják a prémiumot

A mérkőzés sorsfordító mozzanata a 48. percben történt, amikor az aradiak kapusát, Dragoș Balaurut a tizenhatoson kívül leterítette a craiovaiak játékosa, Juan Bauza de Sorin Costreie játékvezető a hazaiak javára ítélt szabadrúgást, sőt sárga lappal figyelmeztette a sértett kapust; a szabadrúgást pedig Kovacsics „bevarrta”, amivel megszerezte a vezetést csapatának.

A folytatásban az UTA 4-5 ordító helyzetet is kihagyott, sőt az utolsó megmozdulásnál tizenegyest kis követelt az Otele elleni vélt szabálytalanság miatt, de a bíró sípja néma maradt.

Nem sikerült a bravúr az aradi női kosárlabdacsapatnak

<em>Hír szerkesztése</em> Nem sikerült a bravúr az aradi női kosárlabdacsapatnak

A két hazai meccsen az aradiak ledolgozták hátrányukat a jóval esélyesebbnek tartott székelyföldiekkel szemben, de a jó formát nem tudták átmenteni a sorsdöntő szentgyörgyi mérkőzésre, ráadásul a vendégeknek szombaton nélkülözniük kellett a csapatkapitány Brankica Hadzovicot.

Az aradiak csak az utolsó két negyedben tudták megszorongatni a házigazdákat, akik megnyerték a három győztes meccsig tartó párharcot, s ezzel megszerezték hatodik bajnoki címüket. Az aradiak a tizedik aranyéremre hajtottak, de erre még várni kell.