Továbbjutott a kupában az UTA

Nem egészen két hét alatt másodszor mérkőzött meg a Temesvári ACS Politehnica labdarúgócsapatával az UTA.

Szeptember elsején a 2. Liga ötödik fordulójában arattak 3–0-s diadalt a Bega-parton az aradiak, szerda délután pedig a Román Kupa 4. fordulójában fogadták a piros-fehérek Újaradon a bánságiakat.

Mindkét együttes ebben a szakaszban kapcsolódott be a kupaküzdelmekbe, és szünetben úgy tűnt, hogy a vendégek visszavágnak a bajnokságban elszenvedett vereségért, hiszen a lila-fehérek álltak továbbjutásra. Térfélcsere után azonban János Norbert és Alexandru Pop révén fordított az UTA, így bejutott a legjobb 32 közé.

Román Kupa, 4. forduló: UTA–Temesvári ACS Poli 2–1, gólszerzők: János (58. p.), Pop (78. p.), illetve Drăghici (36. p.).

Az 5. fordulót szeptember 24–30. között rendezik meg, akkor már az élvonalbeli csapatok is csatlakoznak a mezőnyhöz.

A rovatból ajánljuk:

Túl nagy falat volt a „szebeni szalámi”
Kétgólos vereséget szenvedett az UTA hazai pályán a Hermannstadtól.
Kötelező UTA-győzelem a sereghajtó ellen
Élre álltak az aradiak – az alsóházi rájátszásban.
Jenei Imre 87 éves lett
Játszott az UTÁ-ban, a Steauával edzőként BEK-et nyert.