Pontot rabolt az UTA az éllovas otthonában

Emberhátrányban játszott döntetlent az UTA a másodosztályú labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában, szerda este az éllovas Turnu Măgurele otthonában.

Az első félidő gól nélküli játéka után az aradiak szerezték meg a vezetést, miután egy szögletet követően Lorenzihez került a labda, a dél-amerikai középpályás jobbról beadott, a hazaiak kapusa csúnyán alászaladt a labdának, amit Ciprian Rus csapatkapitánynak csak a hálóba kellett bólintania négy méterről.

A 2. Liga meglepetéscsapata (amúgy a börtönben ülő volt szociáldemokrata párti elnök, Liviu Dragnea fia által fenntartott klub) hazai pályán még csak pontot sem vesztett nyár óta tartó másodosztályú története során, s ezért roham alá vette a vendégek kapuját. A 65. percben megfogyatkozott az aradi csapat, mert Andrei Rus egy durva belemenő után piros lapot kapott, és az emberfölény góllá érett negyed órával a vége előtt. Egy jobb oldali beadást Negruț négy méterrel karatemozdulattal juttatott a kapuba.

A hátralévő percekben az UTA az eredmény tartására összpontosított, és sikerült is egy pontot megtartania, őrizve harmadik helyet a bajnokságban ráadásul úgy, hogy három meccsel kevesebbet játszott közvetlen riválisainál.

  • 2. Liga, 12. forduló: Turnu Măgurele–UTA 1–1, gólszerzők: Negruț (77. p.), illetve C. Rus (54. p.); kiállítva: A. Rus (UTA, 65. p.).
  • További eredmények: Farul–Kolozsvári Universitatea 3–2, CS Mioveni–Sportul Snagov 2–1, Pandurii Târgu Jiu–Ripensia 0–0, Daco-Getica–FK Csíkszereda 0–1, Concordia Chiajna–Dunărea Călăraşi 1–0, ASU Politehnica–Metaloglobus 1–1, Resicabánya–Gloria Buzău 2–1, Viitorul Pandurii Târgu Jiu–FC Argeş 2–1, Rapid–Petrolul 1–0.
  • Az élen: 1. Turnu Măgurele 26 pont (23–8-as gólarány), 2. Mioveni 26 (21–6), 3. UTA 20/9 meccs, 4. Rapdi 20/10, 5. Viitorul Pandurii 20/12.

Vasárnap az UTA a temesvári Polit fogadja.

A rovatból ajánljuk:

Túl nagy falat volt a „szebeni szalámi”
Kétgólos vereséget szenvedett az UTA hazai pályán a Hermannstadtól.
Kötelező UTA-győzelem a sereghajtó ellen
Élre álltak az aradiak – az alsóházi rájátszásban.
Jenei Imre 87 éves lett
Játszott az UTÁ-ban, a Steauával edzőként BEK-et nyert.