Ismét rekordszámú résztvevő a Szupermaratonon

A rajtot május 20-án, szombaton reggel 9 órakor tartják Békéscsabán, vasárnap 10 órakor indul vissza Aradról a mezőny.

Szombaton és vasárnap rendezik meg a 20. Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaraton, Kerékpáros és Görkorcsolyatúrát. A kétszer 100 kilométeres erőpróba iránt évről évre növekszik az érdeklődés, így idén is rekordot dönt a résztvevők száma: az aradi szervezők szerint több mint 1500-an állnak majd rajthoz a kétnapos megmérettetésen, köztük hivatásos és amatőr sportolók, férfiak, nők, idősek és fiatalok.

A rajtot május 20-án, szombaton reggel (magyar idő szerint) kilenc órakor tartják Békéscsabán, és a mezőny a Szabadkígyós–Újkígyós–Pusztaottlaka–Medgyesegyháza–Mezőkovácsháza–Battonya–határátkelő–Tornya–Kisvarjas útvonalon halad az aradi célig (délután három óra kürül várják az érkezőket). Vasárnap az aradi városháza elől (romániai idő szerint) 10 órakor startolnak vissza Csabára a fenti útvonalon.

A régió legnagyobb határon átnyúló tömegsport rendezvényének számos kísérő, szórakoztató rendezvénye lesz mindkét megyeszékhelyen. Aradon a főtéren 11 órától kezdődnek különböző egészséges életmódra és sportolásra nevelő programok, délután fél négytől pedig a Party Mix együttes szórakoztatja a versenyzőket váró közönséget.

A romániai versenyzőket – legalábbis azokat, akik ezt kérték – a szervezők péntek kora este autóbuszokkal átszállítják Békéscsabára, indulás 17.30 órakor az aradi polgármesteri hivatal elől.

Hasznos részleteket találhatnak a www.supermaraton.eu internetes oldalon és a főszervező Békéscsabai Atlétikai Club honlapján.

A rovatból ajánljuk:

Túl nagy falat volt a „szebeni szalámi”
Kétgólos vereséget szenvedett az UTA hazai pályán a Hermannstadtól.
Kötelező UTA-győzelem a sereghajtó ellen
Élre álltak az aradiak – az alsóházi rájátszásban.
Jenei Imre 87 éves lett
Játszott az UTÁ-ban, a Steauával edzőként BEK-et nyert.