Böde hozta vissza az Eb-reményeket

Az utolsó pillanatokig veszélyeztettek a feröeriek. Akár legjobb csoport-harmadikként is Eb-résztvevő lehet Magyarország.

A jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjében, a csoportmeccsek utolsó előtti fordulójának csütörtöki játéknapján Feröer-szigetek amatőrjei majdnem megleckéztették Budapesten a „profi” – vagy legalábbis hivatásszerűen a fociból élő – magyarokat. Jakobsen bő tíz perc után megforgatta a védőjét, és elegánsan Király kapujában helyezett. A hazai próbálkozások ezt követően arra voltak csak jók, hogy naggyá tegyék a feröeri kapust.

Térfélcsere után nagy nehezen született meg az egyenlítő találat, amit végül a csereként beállt, és az Üllői úti stadionban szó szerint hazai pályán játszó ferencvárosi Böde fejes gólja jelentett. Különösen annak tudatában lett értékes a „dugó”, hogy Bukarestben a finnek megszerezték a vezetést a csoport második helyén álló románok ellen. A 69. percben a bíró is „beállt” a magyar csapatba, legalábbis jogosnak tűnő tizenegyestől fosztotta meg a feröerieket… Nem telt el három perc, és Böde ezúttal megtáncoltatta az északiak védelmét, és a léc alá varrta a labdát, és ideiglenesen a továbbjutást jelentő második helyre juttatta csapatát (a románok elleni bukaresti 1–1 és budapesti 0–0 a magyaroknak kedvez). A bukaresti véghajrában ugyanis Románia kiegyenlített.

Ha az utolsó fordulóban nem is jön össze a második hely Benrd Storck szövetségi kapitány együttesének, legjobb harmadikként is kijuthat a Franciaországi kontinensviadalra, mivel az utolsó helyezett görögök elleni eredmények nem számítanak majd be a csoport-harmadikak közötti összevetésben.

Magyarország–Feröer-szigetek 2–1 (0–1), gólszerzők: Böde (63. és 71. p.), illetve Jakobsen (11. p.).

Románia–Finnország 1–1 (0–0), gólszerzők: Hoban (90+1. p.), illetve Pohjanpalo (67. p.).

Észak-Írország–Görögország 3–1 (1–0), gólszerzők: S. Davis (35. és 58. p.), Magennis (49. p.), illetve Aravidisz (87. p.).

Az F csoport állása

1. Észak-Írország  9 6 2 1 15–7 20

2. Románia           9 4 5 0 8–2 17

3. Magyarország   9 4 4 1 8–5 16

4. Finnország        9 3 2 4 8–9 11

5. Feröer-szigetek 9 2 0 7 6–14 6

6. Görögország    9 0 3 6 3–11 3

Észak-Írország bebiztosította továbbjutását.

Következik (október 11.): Görögország–Magyarország, Feröer-szigetek–Románia, Finnország–Észak-Írország.

A rovatból ajánljuk:

Túl nagy falat volt a „szebeni szalámi”
Kétgólos vereséget szenvedett az UTA hazai pályán a Hermannstadtól.
Kötelező UTA-győzelem a sereghajtó ellen
Élre álltak az aradiak – az alsóházi rájátszásban.
Jenei Imre 87 éves lett
Játszott az UTÁ-ban, a Steauával edzőként BEK-et nyert.