Bemutatkozott az UTA új edzője

Csütörtök délelőtt megtartotta első edzését az UTA trénereként, majd sajtótájékoiztatón mutatkozott be a közvéleménynek Adrian Falub. Igazából nem ismeretlen a szakember, hiszen legutóbb három éve edzősködött Aradon, de az azóta újjáépített piros-fehér klub vezetőinek és labdarúgóinak mindenképp újdonság lesz vele dolgozni.

Mészár Sándor, az UTA újjáépítője kijelentette, hogy a hétfőn távozott Adrian Mihalcea vezetőedzőt megfelelően helyettesítheti Falub, akinek nagy tapasztalata van a másodosztályú bajnokságban, s mivel már több csapatot is az élvonalba juttatott pályafutása alatt, bíznak abban, hogy az előző két szezon sikertelen próbálkozása után (mindkétszer az osztályozón vérzett el) az UTA ebben az idényben bejut az I. Ligába.

Adrian Falub kijelentette, hogy mindenekelőtt szeretné megismerni a futballistákat, és a képességeikhez alakítani a csapat játékstílusát. Nem tartja fontosnak új játékosok szerződtetését, inkább a meglévőkből szeretné kihozni a maximumot. Az első próbatétel szombat délelőtt lesz a CS Afumați vendégeként, a II. Liga 7. fordulójában.

A rovatból ajánljuk:

Jenei Imre 87 éves lett
Játszott az UTÁ-ban, a Steauával edzőként BEK-et nyert.
Bukaresti vereségével lemaradt a felsőházi rájátszásról az UTA
A meccset beárnyékolta a két szurkolótábor közötti tömegverekedés.
Fordulatos meccsen nyert az UTA a Craiova ellen
Továbbra is versenyben áll a felsőházi rájátszásba jutás jelentő 6. helyért.
A Rapid gyorsvonatként gázolt át az UTÁ-n
Az aradi csapat az ezt megelőző öt meccsén négyszer nyert és egy döntetlent játszott.
Továbbra is versenyben az UTA a felsőházi rájátszásért
Legutóbbi öt mérkőzésén veretlen a csapat.