Április 30. a Szupermaraton nevezési határideje [AUDIÓ]

A két város az előszerződést már decemberben megkötötte, hétfőn az aradi városházán a legfontosabb teendőkről egyeztettek a szervezők.

21. alkalommal szervezik meg a román–magyar határ menti térség legnagyobb tömegsport rendezvényét, a Békéscsaba–Arad–Békéscsaba. Az egyéni és váltófutók, a kerékpárosok és görkorcsolyázók június 2-án reggel rajtolnak a Csabagyöngye Kulturális Központtól, és Újkígyós, Medgyesegyháza, Mezőkovácsháza, Battonya és Tornya érintésével délután érkeznek meg Aradra. Másnap reggel az aradi városháza elől indul vissza a mezőny Csabára, mindkét nap 100-100 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek.

Kiss Tibor békéscsabai alpolgármester azt emelte ki, hogy bár igazolt versenyzők is rajthoz állnak, de a szupermaratonnak a tömegeket mozgosító ereje a legfontosabb.

Bognár Levente aradi alpolgármester szerint jelképes üzenete van a szupermaraton több mint két évtizedes történetének: az, hogy a sport és a közös szórakozás lebontja az országok és népek közti határokat.

Tavaly 1500-nál is többen neveztek be a Szupermaratonra, és várhatóan idén is megdől a részvételi rekord. A magyarországi érdeklődők május 15-ig iratkozhatnak fel a Békéscsabai Atlétikai Clubnál, a romániai jelentkezők április 30-ig nevezhetnek be online a www.supermaraton.eu internetes oldalon.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült:

A rovatból ajánljuk:

Jenei Imre 87 éves lett
Játszott az UTÁ-ban, a Steauával edzőként BEK-et nyert.
Bukaresti vereségével lemaradt a felsőházi rájátszásról az UTA
A meccset beárnyékolta a két szurkolótábor közötti tömegverekedés.
Fordulatos meccsen nyert az UTA a Craiova ellen
Továbbra is versenyben áll a felsőházi rájátszásba jutás jelentő 6. helyért.
A Rapid gyorsvonatként gázolt át az UTÁ-n
Az aradi csapat az ezt megelőző öt meccsén négyszer nyert és egy döntetlent játszott.
Továbbra is versenyben az UTA a felsőházi rájátszásért
Legutóbbi öt mérkőzésén veretlen a csapat.