Ország-világ

Kitiltanák az energiaitalokat az iskolák és egészségügyi intézmények környékéről

Illusztráció | Fotó: pixabay.com

A felsőházi szakbizottság korábban több módosító javaslatot is elfogadott. Az egyik ilyen indítvány értelmében megtiltják az energiaitalok forgalmazását és reklámozását az egészségügyi intézményekben, valamint az iskolákban és utóbbiak egykilométeres körzetében. Az előírást megszegő gazdasági társaságok 25 ezer és 50 ezer lej közötti összegű bírsággal sújthatók – áll a tervezetben.

Volt Csiky-s diák esett el az orosz–ukrán háborúban [FRISSÍTVE]

Wittman Rudolf | Forrás: Facebook

A Csiky Gergely Főgimnázium volt diákja 27 évesen esett el a fronton. A specialarad.ro cikke szerint Wittmann Rudolf egy éve szolgált az ukrán hadseregben, nem sokkal Oroszország tavaly februárban indított ukrajnai inváziója után csatlakozott az ukránokhoz. Említést tettek arról is, hogy korábban a Francia Idegenlégióban szolgált.

Hungarikum lett a székelykapu és a lángos

Székelykapuk az udvarhelyszéki Szejkefürdőn | Fotó: Pataky Lehel Zsolt Beállítás

A székelykapu a közlemény szerint jellegzetes ácstechnikával készült fedeles nagykapu típus, amely a középkori város-, vár- és udvarházkapukból alakult ki. A 17. századtól a székelyföldi kaputípus egyre élesebben elkülönült faragott díszítményeivel és a kiskapu fölötti úgynevezett kaputükör igényes dekorálásával a más vidékek kötött nagykapuitól, Székelyföld igazi látványosságává, kulturális relikviájává vált.

Életbe léphetnek a megszorító intézkedések

Illusztráció | Fotó: ccr.ro

A megszorító jellegű gazdasági-költségvetési intézkedéseket tartalmazó törvény elfogadása megfelelt a román alkotmány előírásainak – jelentette be szerdán Marian Enache, az alkotmánybíróság elnöke. A taláros testület többségi szavazással utasította el a két ellenzéki párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Jobboldal Ereje (Forța Dreptei) beadványát, melyet a kisebbik kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két képviselője is aláírt.

Szenátus: kötelező a műemlékek magyar nyelvű feliratozása

Emléktábla az Arad Megyei Múzeum falán – eddig sem volt egyszerű kivívni a magyar nyelvű feliratot | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

„Ma megakadályoztuk a szenátusban a nyelvi jogaink csorbítását” – idézte a magyar érdekvédelmi szövetség közleménye Cseke Attilát, az RMDSZ felsőházi frakcióvezetőjét. Az eddig hatályos törvény értelmében – amelyet az RMDSZ indítványozott korábban –, magyarul is feliratozni kell az emléktáblákat, illetve a szobrokra, műemlékekre kihelyezett táblákat is, amennyiben azok magyar vonatkozásúak. „Ezt a rendelkezést a jelenlegi kormány törölni akarta” – hívta fel a figyelmet Cseke Attila. 

Módosították a különnyugdíjak korlátozásáról rendelkező törvénytervezetet

A képviselőházban is megszavazták a módosítást | Illusztráció: a parlament Facebook-oldala

Az Agerpres hírügynökség szerint a nem járulékalapú, úgynevezett „speciális nyugdíjak” korlátozásáról rendelkező törvénytervezet esetében az alkotmánybíróság azoknak az előírásoknak a módosítását kérte, amelyek a bírák, ügyészek és alkotmánybírák különnyugdíját korlátoznák. A taláros testület egyebek mellett a nyugdíjkorhatár fokozatos növeléséről szóló rendelkezés pontatlanságát kifogásolta.

Pénztárreform a bevásárlóközpontokban

Csak semmi édesség! | Illusztráció: Pexels/rmdsz.ro

Előírásai szerint hipermarketeknek és szupermarketeknek legkevesebb egy pénztárgépet fenn kell tartaniuk a gyermekes családok számára. Ezeknél a pénztáraknál tilos az egészséges étrendbe nem illő, ezért a kiskorúaknak nem ajánlott élelmiszerek – például chipsek, cukorkák, üdítők – árusítása. Ezeknek a termékeknek a listáját az egészségügyi miniszter 2008/1563-as számú rendelete tartalmazza.

Szigorították a szerencsejátékkal foglalkozó cégek adózási feltételeit

Illusztráció | Fotó: pixabay.com

Az új szabályozás szerint ezentúl csak olyan vállalkozások működését engedélyezik a szerencsejáték-piacon, amelyeket Romániában, vagy az Európai Gazdasági Közösség országaiban jegyeztek be, és amelyeknek van romániai székhelyük.

A kormányinfón Mihai Constantin kormányszóvivő rámutatott: a cél az, hogy ezek a cégek Romániában fizessenek adót, másfelől a licencdíjakat és a – bevételtől függetlenül letétbe helyezendő – garancia összegét is növeli a jogszabály.

Megkapta környezetvédelmi engedélyt az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi autóút

A munkálatok megkezdésére még várni kell | Illusztráció: Arad Megyei Tanács

A tárcavezető felidézte, hogy a kétszer kétsávos, 119 kilométeres autóút a legnagyobb olyan infrastrukturális beruházás Romániában, amelynek a megvalósítását az önkormányzatok átvették a közlekedési minisztériumtól, és a Lugos és a dél-romániai, Duna-parti Calafat között megépítendő gyorsforgalmi úttal együtt része a Balti-tenger és az Égei-tenger között kialakítandó Via Carpathia közlekedési folyosónak, amelyről a Három Tenger Kezdeményezés országai állapodtak meg.

Nobel-díjat kap Karikó Katalin és Krausz Ferenc [FRISSÍTVE]

A felvétel Karikó Katalinról Budapesten készült 2021. május 27-én | Fotó: MTI/Cseke Csilla

Az illetékes bizottság indoklása szerint Karikó Katalin és Drew Weissman a díjat a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért kapja, amelyek lehetővé tették az új típusú koronavírus (Covid-19) elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését. A díjazottak úttörő eredményeikkel, amelyek alapvetően megváltoztatták az mRNS és az immunrendszer kölcsönhatásának megértését, hozzájárultak a vakcinák példátlanul gyors fejlesztéséhez a modern kor egyik legsúlyosabb, emberi egészséget fenyegető veszélye idején.