Zavargásokat okoztak Debrecenben a bevándorlók

Megsérült egy rendőr a magyar Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomásánál kialakult konfliktusban, a Készenléti Rendőrség főtörzsőrmesterét kővel dobták meg – közölte honlapján a magyar rendőrség hétfőn.

A rendőrség korábbi közleménye szerint nem sokkal – helyi idő szerint – délután fél három után két menedékkérő között vallási indíttatású nézeteltérés alakult ki a debreceni táborban. A nézeteltérés oka az volt, hogy az egyik menedékkérő elvette a másik – egyes információk szerint a lapok között kétszáz eurót tartalmazó – Koránját, majd egy épületbe berohanva megtaposta. A konfliktus elmérgesedett, a menedékkérelmet benyújtók közül több százan kapcsolódtak bele. A rendbontás az úton is folytatódott: a menedékkérők kukákat borogattak és gyújtottak fel, járműveket rongáltak meg. Azt írták, hogy a rendőrség azonnal, kiemelten reagált az eseményekre, 154 rendőr bevetésével. Kordonokat állítottak fel és a feldühödött tömeg megfékezése érdekében „gázcsapásokat alkalmazva” visszaszorították a tábor területére a közterületen randalírozókat. A rendőrség a konfliktus résztvevőit szétválasztotta, egy embert előállított a Debreceni Rendőrkapitányságra.

Az MTI korábban a környékbeliek elmondása alapján arról számolt be, hogy a rendbontók botokkal ütötték és megdobálták a leálló személyautókat, autóbuszokat, út menti kukákat gyújtottak fel.

Az incidens miatt ideiglenesen lezárták a befogadóállomást. A táborlakók bemehetnek a, de onnan csak alapos indokkal engednek ki bárkit is.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem jó jel: a NATO Romániába küldheti magas készenlétű összhaderőnemi erőit
Iohannis szerint azért, hogy szükség esetén bármilyen, a NATO-t érő támadásra 72 órán belül reagáljon.
Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások
Havi 400 lejes nettó béremelést követelnek.
Winkler Gyula: az EU a lakossággal fizettetné meg az épületek klímasemlegességét
Az EP szerint 2040-ig teljesen ki kell vonni a fosszilis tüzelőanyaggal működő egyéni hőközpontokat.
Klaus Iohannis megpályázza a NATO főtitkári tisztségét
Mark Rutte leköszönő holland kormányfővel száll versenybe a posztért.