Tömegbaleset a sztrádán a határátkelő közelében [FRISSÍTETT]

Többen megsérültek, amikor kilenc jármű összeütközött a magyarországi M43-as autópálya Románia felé vezető oldalán Csanádpalota közelében a szombat reggeli ködben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Juhász Árpád elmondta, a baleset 9 óra körül történt az M43-as autópálya 56-os kilométerszelvényében, a Csanádpalota–Nagylak autópálya-határátkelőhely közelében A rendőrség a sztráda érintett szakaszát lezárta, a forgalmat a csanádpalotai lehajtónál a nagylaki közúti határátkelőhely felé terelik.

A magyar Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a karambolban két kamion, két mikrobusz (az egyik személyautót szállító trélert vontatott), egy kisteherautó, valamint két személygépkocsi volt érintett.

FRISSÍTÉS: A rendőrség utólag pontosított: nyolc jármű, köztük két kisbusz ütközött össze az M43-as autópálya Románia felé vezető oldalán. A sűrű ködben eddig ismeretlen körülmények között egy magyar kamionba rohant hat jármű, köztük két kisbusz és egy kisteherautó. A balesetben érintett volt egy másik kamion is.

Heten könnyebben megsérültek, négy további embert pedig a mentők kórházba szállítottak.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Várják az MCC új évfolyamára a diákokat
Erdély-szerte jelentkezhetnek a negyedikes diákok az MCC Fiatal Tehetség Programjába.
Szerdától jelentős lehűlés és csapadék is várható
A héten 15 fok alatt marad a hőmérséklet.
Kezdődik az iskolai beiratkozás első szakasza
A nemzetiségi iskolák/tagozatok esetében nincsenek iskolakörzetek.
A parlament kitiltotta a játéktermeket a 15 ezer lakosúnál kisebb településekről
A következő időszakban további szigorításokat terveznek.
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
A kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet benyújtani.