Szeptember 9-én kezdődik a következő tanév

A 2019–2020-as tanév szeptember 9-én kezdődik és június 12-én ér véget – közölte egy keddi sajtótájékoztatón Ecaterina Andronescu tanügyminiszter.

A tanév első szemesztere szeptember 9-étől december 20-áig tart majd, és 15 tanítási hétből áll. Az elemisták és az óvodások október 26. és november 3. között vakáción lesznek.

A téli szünidő 2019. december 21-én kezdődik és 2020. január 12-éig tart. Ez egyben félévközi szünet is lesz, vagyis eltörlik az egyhetes feburári vakációt, így akarják elkerülni a tanév „túlzott felszabdalását” – mondta a miniszter.

Archív felvétel

A második szemeszter 2020. január 13-án veszi kezdetét. A tavaszi vakációra április 4. és 21. között kerül sor, a nyári szünidő pedig június 12-én kezdődik majd. Az érettségi előtt álló végzősök számára 2020. május 29-én ér véget a tanév, a nyolcadikosok pedig 2020. június 5-én végeznek.

A hetedikesek is próba-kisérettségiznek

Március 11. és 13. között tartják a képességfelmérő vizsgák próbáját, amelyen idén már nemcsak a nyolcadikosok, hanem a hetedik osztályosok ismereteit is tesztelik. A hetedik osztályosok számára szervezett próba-képességvizsgától a minisztérium a kisérettségi eredményeinek javulását várja. A próbaérettségi időszakát a március 18–21. közötti időszakra tűzték ki, ezen a 11. és 12. osztályos tanulók ismereteit mérik fel.

 

AGERPRES

A rovatból ajánljuk:

Nem jó jel: a NATO Romániába küldheti magas készenlétű összhaderőnemi erőit
Iohannis szerint azért, hogy szükség esetén bármilyen, a NATO-t érő támadásra 72 órán belül reagáljon.
Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások
Havi 400 lejes nettó béremelést követelnek.
Winkler Gyula: az EU a lakossággal fizettetné meg az épületek klímasemlegességét
Az EP szerint 2040-ig teljesen ki kell vonni a fosszilis tüzelőanyaggal működő egyéni hőközpontokat.
Klaus Iohannis megpályázza a NATO főtitkári tisztségét
Mark Rutte leköszönő holland kormányfővel száll versenybe a posztért.