Ötnapos vakáció a közszférában

Torlódás lehet a határátkelőn a hosszú hétvégén.

Szerdától ötnapos vakációra mennek a közalkalmazottak, mivel a kormány pihenőnapokkal kötötte össze – a hivatalos munkaszüneti napnak számító – Nagyboldogasszony ünnepét az augusztus 18–19-i hétvégével.

A kabinet augusztus elején hozott határozata értelmében augusztus 16. és 17. pihenőnap lesz a közszférában, amelyeket augusztus 25-én és szeptember elsején, vagy szeptember 7-ig túlórázással kell ledolgozni. A határozat nem vonatkozik a megszakítást nem tűrő tevékenységet végző közalkalmazottak munkarendjére, valamint azokra a bírákra és ügyészekre, akiknek csütörtökre vagy péntekre kitűzött tárgyalásuk van.

Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének napját, augusztus 15-ét egy évtizede ünneplik munkaszünettel Romániában, ahol – húsvét és pünkösd vasárnapját is beleértve – 14 hivatalos munkaszüneti nap szerepel a munka törvénykönyvében.

A katasztrófavédelem keddi közleménye szerint a hosszú hétvégén 4600 tűzoltó, és rohammentős (SMURD) lesz szolgálatban, a várhatóan megnövekvő forgalomra tekintettel pedig több mentőegységet a fővárosból a tengerpartra vezető A2-es, illetve a Konstanca kikötővárost elkerülő A4-es autópálya mentén helyeznek készenlétbe, hogy gyorsabban elérjenek az esetleges balesetek helyszínére. A katasztrófavédelem felhívja a piknikezők figyelmét, hogy kizárólag az erre a célra kialakított helyeken, a gyúlékony növényzettől távol és csak akkor gyújtsanak tüzet, ha nem fúj a szél, ugyanakkor arra figyelmeztetik a kirándulókat, hogy sehol se hagyjanak hátra eloltatlan parazsat, tábortüzet.

Torlódásra számíthatunk a határátkelőkön

A Román Határrendészet megnövekedett forgalomra számít a hosszú hétvége alkalmából a román–magyar határszakaszon. A Nagyváradi Regionális Határrendészeti Parancsnokság közleménye szerint mindent megtesznek, hogy gördülékenyebb legyen a személyforgalom az átkelőkön: megnövelik a szolgálatot teljesítők létszámát, lehetőség szerint minden terminált üzembe helyeznek, s egy-egy ki- vagy belépő sávpon többen is ellenőrzik majd az okmányokat, ha szükséges lesz. Mint írják, arra kérték a magyarországi hatóságokat is, hogy lehetőségeikhez mérten ők is igazodjanak a megnövekedett forgalom igényeihez. A határrendészet leszögezi: ezzel párhuzamosan az ember- és árucsempészek kiszűrésére is fokozott figyelmet fordítanak.

Az előző évek tapasztalata alapján a Bors–Ártánd és a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőn lesz legnagyobb a zsúfoltság, ezért azt javasolják az útra kelőknek, hogy használják a többi határátkelőt is, hiszen összesen 11 állandó határállomás van a román–magyar szakaszon. Temes megyében a Nagycsanád–Kiszombor, Arad megyében a nagylaki közúti átkelő, a Tornya–Battonya és a Gyulavarsánd–Gyula, Bihar megyében a Nagyszalonta–Méhkerék, az Érmihályfalva–Nyírábrány és a Székelyhíd–Létavértes, Szatmár megyében a Csanálos–Vállaj és a Pete–Csengersima határátkelők jelenthetnek alternatívát. Az autósok figyelmébe ajánlják a online forgalomfigyelő alkalmazást is, ami a határrendészet honlapján (www.politiadefrontiera.ro) érhető el.

A múlt év hasonló időszakában (2017. augusztus 11–15. között) a határrendészet statisztikái szerint több mint 310 ezren lépték át a román–magyar határt, és több mint 105 ezer gépjárművet regisztráltak; a legtöbben, több mint 140 ezren a nagylaki autópálya-határátkelőt használták.

MTI / AH

A rovatból ajánljuk:

Nem jó jel: a NATO Romániába küldheti magas készenlétű összhaderőnemi erőit
Iohannis szerint azért, hogy szükség esetén bármilyen, a NATO-t érő támadásra 72 órán belül reagáljon.
Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások
Havi 400 lejes nettó béremelést követelnek.
Winkler Gyula: az EU a lakossággal fizettetné meg az épületek klímasemlegességét
Az EP szerint 2040-ig teljesen ki kell vonni a fosszilis tüzelőanyaggal működő egyéni hőközpontokat.
Klaus Iohannis megpályázza a NATO főtitkári tisztségét
Mark Rutte leköszönő holland kormányfővel száll versenybe a posztért.