A kormány hatálytalanítja vitatott sürgősségi rendeletét

Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a szociálliberális kormány a legfelső bírói tanács véleményezése nélkül kedd este a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot.

Hatálytalanítani fogja vasárnap a kormány a korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosította – jelentette be Sorin Grindeanu miniszterelnök szombaton, a rendelet elleni országos tüntetéssorozat ötödik napján.

Döntését az ország megosztottságával indokolta, amelyet - mint mondta – el akar kerülni. Később megjegyezte: azért használta a „hatálytalanítás" kifejezést, mert Klaus Iohannis államfő ezt kérte tőle. Hozzátette, még keresik a megfelelő jogi megoldást – „legyen az hatálytalanítás vagy elnapolás" – arra, hogy a vitatott kormányrendelet ne lépjen hatályba. A miniszterelnök hangoztatta: annak érdekében, hogy a Btk. alkotmányellenesnek bizonyult cikkelyeit mégis kijavítsák, konzultációt kezd a pártokkal, és a kormány módosító javaslatait törvénytervezet formájában terjesztik a parlament elé. Rámutatott: minden olyan törvénycikkelyt, amelyet hatálytalanítottak a korábbi alkotmánybírósági döntések, ki kell javítani, mert a taláros testület döntései kötelezőek.

Sorin Grindeanu azt állította: nem sikerült jól elmagyarázni a kormány szándékait, és ez szerinte sok félreértéshez, félremagyarázáshoz vezetett. Ennek következményeit Florin Iordache igazságügyi miniszternek kell vállalnia – tette hozzá. Kiemelte, hogy folytatni kívánja a Szociáldemokrata Párt (PSD) decemberben megszavazott kormányprogramjának életbe léptetését. Ezzel kimondatlanul is elhárította azokat a találgatásokat, hogy le akarna mondani az egy hónapja beiktatott kormány éléről.

A miniszterelnök bejelentésének idején több mint százezer ember tüntetett a kormány székháza előtt. A kormányzó PSD vezetői szombaton adták első jelét a meghátrálásnak, amelyet azonban azzal magyaráztak, hogy meg akarják előzni a „megalázott PSD-szavazók" ellentüntetését, a két tábor közti konfrontációt.

Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a szociálliberális kormány a legfelső bírói tanács véleményezése nélkül kedd este a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot. Az ország nagyvárosaiban estéről estére százezrek tüntetnek az intézkedés ellen, amelynek valódi célja szerintük az, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Várják az MCC új évfolyamára a diákokat
Erdély-szerte jelentkezhetnek a negyedikes diákok az MCC Fiatal Tehetség Programjába.
Szerdától jelentős lehűlés és csapadék is várható
A héten 15 fok alatt marad a hőmérséklet.
Kezdődik az iskolai beiratkozás első szakasza
A nemzetiségi iskolák/tagozatok esetében nincsenek iskolakörzetek.
A parlament kitiltotta a játéktermeket a 15 ezer lakosúnál kisebb településekről
A következő időszakban további szigorításokat terveznek.
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
A kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet benyújtani.