Múzsa

Több száz római ezüstpénz került elő egy fémdetektoros kutató jóvoltából

A lelőhely madártávlatból | A múzeum felvétele

Az Arad Megyei Múzeum sajtóközleményében kiemelte, hogy a megtaláló a helyszínen hagyta az érméket, és azonnal értesítette a hatóságokat, így a régészek megkezdhették a szakszerű leletmentést. Az archeológusok, miután nekiláttak az ásatásoknak, az egyik szelvényben három kupac ezüst- vagy ezüstbevonatú pénzérmét találtak, amelyeket római dénárként azonosítottak. Feltételezik, hogy a „kincset” három különböző vászon- vagy bőrzsákban ásták el, amelyek idővel lebomlottak, így csak az érmék maradtak egy-egy rakásban.

Zenei csemege Montanaróval

Lavender & Jasmine duó | Az Aradi Kamaraszínház által közreadott felvétel

Miquéu Montanaro európai hírű zeneszerző visszatérő vendége az Aradi Kamaraszínháznak. Idén is különleges zenét kínál partnerével, a kínai származású Sissy Csou-val, aki ku-csengen, egy hagyományos kínai pengetős hangszeren játszik. Találkozásukból született meg a Lavender & Jasmine duó.

Tragédia – a Háromszék Táncegyüttes előadásában

Fotók: Háromszék Táncegyüttes | Kátai Jocó

A táncelőadás Madách Imre Az ember tragédiája című műve alapján készült és az Aradi Kamaraszínház évadjának keretében mutatják be Aradon.

Az emberiség Madách Imre szerinti sorsdrámájának filozófiáját sokan és sokféleképpen értelmezik és viszik színpadra. A Háromszék Táncegyüttes Tragédia című előadásában a táncművészet segítségével tárja a nézők elé a madáchi mű gondolatgazdag világát.

„Megtiszteltetés, hogy az UNITER szemlézi az előadásainkat” [AUDIO]

Tapasztó Ernő III. Richárd szerepében | Fotó: Ida Krisztina

A négy darab az Aradi Kamaraszínház koprodukciós előadásai, amelyekben a Szegedi Pinceszínházzal, a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel és a szabadkai Juhász Zenekarral működött közre a társulat.

A kétnapos miniévadra várják a közönséget is – mondja Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, akit Pataky Lehel Zsolt kérdezett a programról és az UNITER-szemle jelentőségéről.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút: