Március 21-én kezdődik a kamaraszínház évada

2018. február 23.
Az Aradi Kamaraszínház 2018-as kínálata nem marad el az előző években megszokott változatos, minden igényt kielégíteni igyekvő színházi repertoártól – olvasható a társulat sajtóközleményében.
<em>Hír szerkesztése</em> Március 21-én kezdődik a kamaraszínház évada

A decemberig tartó évadban helyet kap klasszikus vígjáték, dráma, stand-up comedy, zenés produkciók és a különleges színházi csemegére kiéhezett nézőnek járó monodráma is. A kamaraszínház megtartja befogadó színház jellegét, de ugyanakkor saját produkciókat is színpadra állít.

Idén bérleteket csak a nagyszínházi produkciókra lehet váltani, amelyekből változatlanul lesz egy-egy délutáni és esti előadás. A kamara-produkciókból csak egy előadás lesz, de több különböző korosztálynak szóló darabot játszanak majd, így a műsor változatosabb lesz, ezekre az előadásokra jegyet lehet vásárolni a nagyszínház pénztárában.

Az évad első előadása március 21-én A hullaégető Gálvölgyi János főszereplésével, a Vaskakas Bábszínház és az Orlai Produkciós Iroda bemutatója, Pelsőczy Réka rendezésében.

Az idei év kiemelt meghívott színháza a Tatabányai Jászai Mari Színház, melynek két előadása szerepel az Aradi Kamaraszínház műsorán: felhőtlen szórakozást ígér Molnár Ferenc klasszikus komédiája, a Játék a kastélyban, és több mint két felvonásnyi nevetést garantál remek zenével a Csoportterápia című „mjuzikelkámedi”.

A hagyományossá vált szabadtéri előadás idén sem marad el, ezúttal a legendás Illés együttes 19 slágere hangzik el népszerű fiatal művészek előadásában a ...tied a világ! című zenés játékban, élőzenei kísérettel, meglepetésvendéggel.

Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, az Egy őrült naplója, és a kérdés most, 2018-ban is ugyanolyan aktuális. Gogol, Bodó Viktor rendező és Keresztes Tamás színész találkozásából a 2017-es év egyik legjobb előadása lett, mely egyszerre felkavaró, vad, szívszorító és vicces. Ezt is megtekinthetik a nézők.

Fábry Sándor a maga módján ikon, a maga módján talpig ember, aki mellett szem nem marad szárazon a nevetéstől... Idén az Aradi Kamaraszínház meghívottja: A Fábry.

Tom Stoppard máig legsikeresebb darabja a Rosencrantz és Guildenstern halott, a Shakespeare Hamletjébe oltott abszurd komédia. Az előadás a Gyulai Várszínház, az Aradi Kamaraszínház és az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház közös produkciójaként születik, ami már önmagában is jelentőssé teszi az előadást az aradiak számára, hiszen az Arad–Gyula testvérvárosi kapcsolatnak ez az első közös színházi terméke, amelyben az aradi román és magyar színház közösen vesz részt. Láthatjuk benne többek között Éder Enikőt, Harsányi Attilát, Lovas Zoltánt és Andrei Eleket is, Tapasztó Ernő rendezésében.

A kamaraelőadások, melyekre idén jegyet lehet váltani, igyekeznek minél szélesebb réteget megszólítani. Március 25-én operett-gálát láthatnak Oszvald Marikával és meghívottjával, a kamaraszínház vendége lesz Vekerdy Tamás pszichológus, láthatják az Aradi Kamaraszínház új előadásait Harsányi Attilával és Tege Antallal a főszerepben.

A bérletárak a következők 2018-ban: az esti nagyszínházi bérlet ára 120 lej, a délutáni nagyszínházi bérlet 90 lejbe kerül. A diákbérlet ára 40 lej. A bérletek esetében a délutániak kedvezményesek, egyéb engedményt nem lehet igénybe venni. A nagyszínpadi előadásokra 15 (diák, nyugdíjas), illetve 20 lejbe kerül majd egy jegy. A kamaratermi előadásoknál 10 és 15 lejért lehet helyet váltani.

Bérletárusítás március 5. és 17. között az Aradi Kamaraszínház székhelyén, a Bábszínház épületében. Március 15-én szünetel a bérletárusítás.

Nyitva tartás: hétköznap 12–14 és 17–19, szombaton 10–13 óra között, vasárnap zárva.

A régi bérletesek március 5. és 10. között visszavásárolhatják régi helyeiket. Azok a bérletesek, akik változtatni szeretnének régi helyeiken, megtehetik március 12-től. Új bérleteket kizárólag március 12. és 17. között lehet váltani. További információt a 0721/265–827-es telefonszámon, illetve levélben az akamara.ro@gmail.com e-mail címen kérhetnek.

Az Aradi Kamaraszínház 2018-as évadát az Aradi Helyi Tanács, az Aradi Polgármesteri Hivatal, a Bethlen Gábor Alap, valamint az RMDSZ Arad Megyei Szervezete támogatta.

További hírek

Hír beküldése
A diákok játékos formában sajátíthatnak el informatikai, matematikai és angolnyelv-ismereteket, emellett sportolhatnak és helyismereti városnéző túrán vesznek részt.
Hír beküldése
A gyorshajtás okozta a vesztét egy fiatalembernek, aki ráadásul négy másik személyt is életveszélybe sodort.
Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek.
<em>Hír szerkesztése</em> Csődvédelem alá került a hőerőmű
A veszteség fő oka az elavult rendszer és a vezetők arcpirítóan magas fizetése.
<em>Hír szerkesztése</em> Kétszáz éves az aradi magyar színjátszás [AUDIÓ]
Színháztörténeti szimpóziummal és kiállítással, valamint a budapesti Nemzeti Színház vendégjátékával ünnepelték szombaton az aradi magyar színjátszás 200. évfordulóját.
<em>Hír szerkesztése</em> Ítéletidő tombolt Aradon
A kiadós esőt orkánerejű szél kísérte, ami reklámtáblákat, molinókat szaggatott le, utcai kukákat borított fel.
<em>Hír szerkesztése</em> Több mint kéttucat új villamost vásárol Arad
Az 57 millió eurós beruházásból 28 új szerelvényt vásárolnak, meglévő húszat pedig felújítanak.
Anglia labdarúgó-válogatottja Harry Kane duplájának köszönhetően 2–1-es győzelmet aratott Tunézia csapata felett az oroszországi világbajnokság G-csoportjában, hétfőn este. Ennél sokkal simábban nyertek a belgák a vb-újonc Panama ellen. Svédország tizenegyesgóllal verte Dél-Koreát.
<em>Hír szerkesztése</em> Befejeződtek a képességvizsgák
A nemzetiségi tantárgyak maradtak a végére. Keddre várhatók az eredmények.
<em>Hír szerkesztése</em> 80 nap alatt a Föld körül
Fábry Sándor önálló szabadtéri estje Aradon.