Macedóniában lépett fel a Búzavirág

A Balkán-félsziget legrégebbi és legmélyebb tavára néző színpadon lépett fel augusztus derekán a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes.

A pécskai táncosok négy napot töltöttek a macedóniai Ohrid városában, ahol részt vettek az évente megrendezett Kostoski Nemzetközi Folklórfesztiválon, amelyet hat hétvégén keresztül tartanak a nyár folyamán, számos országból érkező fellépőkkel.

A Búzavirág Néptáncegyüttes tagjai is felvonultak a városközponton keresztül, román táncosok és gyerekkórus, szerb mazsorettek, illetve horvát rezesbanda és énekkar társaságában, a csodálatos panorámát nyújtó amfiteátrumig, ahol színpadra léptek.

Az előadást a Nagyboglárka csoport nyitotta meg, amely nyárádmagyarósi táncokat (koreográfia: Engi Márta) és szilágysági páros táncot (koreográfia: Rácz Lajos) adott elő, utóbbi bronz minősítést ért el idén a Temesvári Néptánctalálkozón.

A „nagyok”, a Búzavirág csoport fiataljai vajdaszentiványi táncokat (koreográfia: Rácz Lajos, ezüst minősítést kapott) adtak elő, a viselet és a csizmák az Emberi Erőforrás Minisztériuma által működtetett Csoóri Sándor Alap támogatásából készültek.

Emellett szászcsávási cigány táncokat (oktatók: Tőkés Edit és Tőkés Zsolt) és kalotaszegi táncokat is bemutattak, utóbbit az idei budapesti Táncháztalálkozó „Minden magyarok táncára” készítették el és mutatták be (oktatók: Szabó Mercédesz és Rácz Lajos).

A változatos, élőzenével, a szegedi Rántotthús Zenekar (Vörösmarty Bence – hegedű, Szűcs Miklós – brácsa, Eszteró Ibolya – nagybőgő) kíséretével bemutatott műsor nagy sikert aratott, az előadás végén egy ott nyaraló magyar család is gratulált a pécskai táncosoknak.

„Köszönet a helyi tanácsnak az útiköltségért és a résztvevő szülőknek, hogy besegítettek, illetve Gjoko Kostoski házigazdának” – nyilatkozta Engi Márta művészeti vezető, a Búzavirág Egyesület elnöke, megköszönve Szép Zita alelnöknek az utazás és a fellépés megszervezését.

A táncosok és kísérőik számára városnézéssel és hajóúttal készültek a szervezők, amely során a pécskai csoport tagjai megismerkedtek a világörökség részének nyilvánított, az ógörög idők óta lakott várossal, illetve a tó másik végén, az albán határ mellett fekvő Szent Naum kolostorral is. Természetesen jutott idő fürdőzésre és napozásra is a gyönyörű időben.

Két fővárost is meglátogattak a pécskaiak: odafelé Belgrádban, a visszaúton pedig Szkopjében töltöttek el pár órát.

Sinka Pál

A rovatból ajánljuk:

Üdvtörténet művészeti alkotásokkal kifejezve [AUDIO]
Madarassy István és András alkotásai a Clio-teremben.
Zenés tárlatvezetés Bródy Jánossal
Hatvan éve van a pályán.
Megkezdődött a szabad bérletárusítás az Aradi Kamaraszínházban
A március 27-i évadnyitón a Hernádi–Kern párost láthatja a nagyérdemű.
Apa és fia közös tárlata az aradi Klió-teremben
Madarassy István ötvös, szobrászművész és Madarassy András festőművész munkái.