Ismét egy magyar Oscar-díj

Zűrzavarba torkollott a díjátadó est, miután a legfontosabb kategóriában először tévesen hirdettek győztest.

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

A Mindenki az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. A hollywoodi gálán résztvevő alkotói csapatnak a filmben nagy szerepet játszó Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa is szurkolt Budapesten. A gyerekek és a tanárok az iskola épületében kísérték figyelemmel az Oscar-díjátadót és ünnepelték a győzelmet.

A Mindenki gyerekszereplői az iskolában szorítottak.

Fotó: MTI

Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. „Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk" – fogalmazott.

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ. Az összefogás erejéről szóló 25 perces film főszereplői, Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia, továbbá a rendező mellett Udvardy Anna producer és Csillag Mano vágó is részt vett a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett Oscar-díjátadón.

„Egy emberként ugrottunk fel, iszonyatosan örülünk a díjnak, nagyon büszkék vagyunk rá" – mondta Csillag Mano vágó a Duna televízió élő közvetítésében. Elmesélte, hogy a tervek szerint a stáb együtt ünnepel a gála után, részt vesznek a kormányzói bálon, és meghívást kaptak az egyik legfontosabb afterpartira, Elton John ünnepségére, amelyet a sztár az Oscar-nyertesek számára rendez minden évben. „Egy napunk marad, hogy feldolgozzuk az örömöt, és utazunk vissza Magyarországra – fűzte hozzá. – Mélyebb történetről van szó, minthogy gyerekfilmnek tekintsük. Már a jelöléssel elindult az érdeklődés a nagy stúdióktól is."

A NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült Mindenki univerzális témát tárgyal, a nemzetközi filmfesztiválok közönsége is közel érezte magához a történetet. „Viszonylag szívhez szóló, befogadható téma, de közben azért vannak olyan rétegei, amiken el is lehet gondolkodni" – mondta korábban az MTI-nek a rendező.

Itt megtekinthető a teljes film:

A Holdfény lett a legjobb film

A Holdfény című dráma kapta a legjobb filmnek járó díjat, a legfontosabb kategóriában azonban először tévedésből a Kaliforniai álom című musicalt hirdették ki győztesnek a zűrzavarba torkolló estén.

A Holdfény stábja

A legfontosabb kategória, a legjobb film győztesét Faye Dunaway és Warren Beatty, az ötven éve bemutatott Bonnie és Clyde című klasszikus két főszereplője jelentette be. A színész azonban rossz borítékot kapott, habozott is felolvasni a papíron álló szöveget, mert azon az előző, a legjobb női főszereplő kategória nyertesének, Emma Stone-nak a neve és a Kaliforniai álom címe szerepelt. Faye Dunaway azonban magához ragadta a szót, és kihirdette győztesnek a népszerű musicalt. Mint hamar kiderült, tévedésből.

Az amúgy nyugodt mederben folyó gálán a legjobb férfi főszereplő Casey Affleck lett A régi város című filmben nyújtott alakításáért, míg az epizodisták között Maharshala Alit, a Holdfény szereplőjét jutalmazták.

A nőknél a főszereplőnek járó díjat Emma Stone kapta a Kaliforniai álomban nyújtott alakításáért, a mellékszereplőknél pedig Viola Davis vehette át az amerikai filmakadémia elismerését a Fences című drámában nyújtott alakításáért.

A rendezők mezőnyében a mindössze 32 éves Damien Chazelle kapta az Oscar-díjat a Kaliforniai álomért, amely 14 jelöléséből végül hatot váltott díjra.

A régi városért Kenneth Lonergan, a Holdfényért pedig Barry Jenkins kapta a legjobb eredeti, illetve adaptált forgatókönyvért járó díjat.

Két díjat is besöpört Justin Hurwitz. A fiatal zeneszerzőt előbb a Kaliforniai álom zenéjéért, néhány perccel később pedig a legjobb betétdalért jutalmazták, ugyancsak a Kaliforniai álom révén. A City of Stars című számért Benj Pasekkel és Justin Paullal vehette át a díjat.

A legjobb operatőr Linus Sandgren lett a Kaliforniai álom fényképezéséért.

Az ügyfél című iráni alkotás nyerte el a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját. Aszgar Farhadi második alkalommal kapta meg az Oscart ebben a kategóriában. Az iráni rendező azonban már jóval a ceremónia előtt bejelentette, hogy nem megy el a díjátadóra a hét muszlim többségű ország állampolgárainak beutazását korlátozó – azóta már felfüggesztett – amerikai elnöki rendelet miatt. Üzenetében megköszönte a díjat és sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehet jelen. Mint írta, honfitársai és a további hat érintett ország iránti tisztelete jeléül maradt távol.

A legjobb vágás díját A fegyvertelen katona című film kapta.

A legjobb egész estés animációs film a Zootropolisz – Állati nagy balhé lett, a legjobb rövid animáció elismerését pedig a Szalonkának ítélte oda az amerikai filmakadémia.

A legjobb dokumentumfilmnek járó díjat Ezra Edelman 467 perces munkája, az O.J.: Made in America kapta. A legjobb rövid dokumentumfilm a The White Helmets lett. Az alkotás a szíriai polgárháború dúlta területeken hősies munkát végző mentőalakulatról szól.

A legjobb hangvágás Oscar-díját az Érkezés, a hangkeverését pedig A fegyvertelen katona című filmnek ítélték. Utóbbi kategória kitüntetettjei között van Kevin O'Connell, aki 21. jelölését váltotta díjra.

A legjobb látványtervezés díját a Kaliforniai álom alkotói, a David Wasco és Sandy Reynolds-Wasco házaspár vehette át.

Negyedik Oscarját kapta Colleen Atwood, akit ezúttal a Legendás állatok és megfigyelésük című fantasy film jelmezeiért jutalmaztak.

A vizuális effektusokért A dzsungel könyve című produkciót díjazták.

A legjobb smink és haj kategóriában a Suicide Squad – Öngyilkos osztag vitte el az Oscar-díjat.

MTI

Eddigi magyar, illetve magyar származású Oscar-díjasok

A Mindenki a negyedik magyar Oscar-díjas film, de magyar (származású) kitüntetettek jóval többen vannak. Íme, a névsor:

  • William S. Darling magyar származású látványtervező három alkalommal nyert díjat: 1933-ban a Kavalkád, 1943-ban a Bernadette dala és 1946-ban az Anna és a sziámi király című filmekért.
  • Geza Herczeg 1937-ben az Émile Zola élete című film forgatókönyvírójaként kapta az elismerést.
  • Kertész Mihály a 1942-ben bemutatott Casablanca rendezéséért kapott díjat.
  • Paul Lukast (eredeti nevén Lukács Pál) az Őrség a Rajnán c. film főszerepéért jutalmazták.
  • George Pal (eredeti nevén Marczincsák György Pál) 1944-ben, Adolph Zukor 1949-ben kapott életműdíjat.
  • Rózsa Miklós zeneszerzőként három alkalommal érdemelte ki a szobrocskát (Ben-Hur, Elbűvölve és A Double Life zenéje miatt).
  • Trauner Sándor a Legénylakás, míg Joseph Kish A bolondok hajója látványtervezőjeként kapott díjat.
  • Steven Spielberg a Harmadik típusú találkozások című filmjének fényképezéséért Zsigmond Vilmos nyert díjat 1978-ban.
  • A legjobb animációs rövidfilm kategóriájában 1981-ben A Légy c. rövidfilm – melyet Rofusz Ferenc rendezett – nyert díjat. A Légy volt az első magyar film, mely Oscar-díjat kapott.
  • Szabó István Mephisto c. filmje 1982-ben a legjobb külföldi film kategóriájában nyert díjat.
  • Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt c. filmje 1991-ben a legjobb külföldi filmnek járó diák-Oscar díjat (Student Academy Award) nyerte.
  • Nemes Jeles László Saul fia c. filmje 2016-ban elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat.

A rovatból ajánljuk: