Arad kulturális exportcikke a kamaraszínház [AUDIÓ]

Júniusban két, nagy hagyománnyal rendelkező szakmai seregszemlén is szerepelt az Aradi Kamaraszínház, és mindegyikről díjjal tért haza. A 24. Nagybányai ATELIER alternatív színházi fesztiválon a Gogol Egy őrült naplója nyomán készült Popriscsin című új monodrámáját mutatta be az aradi színház, illetve a 2013-as Viszockij-estet adta elő. Mindkettő Harsányi Attila nevéhez fűződik, akit e két előadásban nyújtott alakításáért közönségdíjjal jutalmaztak. A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválján a Tündéri című musicallel vett részt a társulat, amely a zsűri különdíját érdemelte ki. A 10 éve fennálló Aradi Kamaraszínház eddig összesen 59 szakmai elismerést nyert, ami okot ad a jubileum megünneplésére. Tapasztó Ernő alapító-igazgatót Pataky Lehel Zsolt kérdezte a Temesvári rádió kulturális műsora számára, először is a legutóbbi fesztiválszereplésekről. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Üdvtörténet művészeti alkotásokkal kifejezve [AUDIO]
Madarassy István és András alkotásai a Clio-teremben.
Zenés tárlatvezetés Bródy Jánossal
Hatvan éve van a pályán.
Megkezdődött a szabad bérletárusítás az Aradi Kamaraszínházban
A március 27-i évadnyitón a Hernádi–Kern párost láthatja a nagyérdemű.
Apa és fia közös tárlata az aradi Klió-teremben
Madarassy István ötvös, szobrászművész és Madarassy András festőművész munkái.