Made in Arad

Világoson sötét

<em>Hír szerkesztése</em> Világoson sötét

Valakinek nagyon nem tetszett a világos vár romjai között felállított román, angol és magyar nyelvű ismertető tábla.

A magyar nyelvű leírás amúgy rémesen rossz, pontatlan és magyartalan fordítás volt, de nem valószínű, hogy emiatt tiporták lábbal a transzparenst.

„Védjegyet” kapnak a vendéglátóhelyek, ahol beoltották az alkalmazottakat

<em>Hír szerkesztése</em> „Védjegyet” kapnak a vendéglátóhelyek, ahol beoltották az alkalmazottakat

A vendéglátóiar képviselői kijelentették, hogy támogatják az oltási kampányt, és legkevesebb ezer alkalmazottat beoltatnak a május 7–9. (a városháza közleménye szerint 6–8.)  közötti oltásmaratonon.

Tóth Csaba prefektus szerint nemcsak Aradon, hanem vidéken is szükség lenne hasonló akciókra, és felkérte a polgármestereket, hogy népszerűsítsék az oltási kampányt településeiken.

A közegészségügyi igazgató feleségét nevezték ki kórházigazgatónak

<em>Hír szerkesztése</em> A közegészségügyi igazgató feleségét nevezték ki kórházigazgatónak

Az eddigi megbízott igazgatót, dr. Mircea Onelt kedden mentették fel tisztségéből, a megyei tanács szerint a sajtó és a páciensek által a közösségi portálokon jelzett, az egészségügyi intézményben uralkodó rossz körülmények nyomán. A helyi román sajtó egy része szerint Onelt kiáltották ki bűnbaknak, de ő igazából „megörökölte” az áldatlan állapotokat.

Fiatal zenészek adtak kórházkoncertet az egészségügyi világnapon

<em>Hír szerkesztése</em> Fiatal zenészek adtak kórházkoncertet az egészségügyi világnapon

A fiatal művészek hangszereikkel és kottáikkal előbb a tüdőkórház, majd a volt városi kórház – most koronavírusos betegeket kezelő kórház – előtti közterületen telepedtek le, hogy rögtönzött előadással kedveskedjenek az egészségügyi dolgozóknak.

A koncerten klasszikus zeneművek csendültek fel, amelyeket tapssal háláltak meg a kórházak alkalmazottai. Dana Olar tüdőorvos a meglepetéskoncert után úgy nyilatkozott: a szolidaritás jeleként értékeli a zenészek gesztusát, főleg ebben az időszakban, amikor az egészségügyiekre hatalmas nyomás nehezedik a nyilvános térben.

Százezer lejre bírságolták meg a kigyulladt hulladéklerakatot

<em>Hír szerkesztése</em> Százezer lejre bírságolták meg a kigyulladt hulladéklerakatot

A környezetvédők megállapították, hogy a légkör „véletlenszerű szennyezése” történt, amely miatt – kimutatható módon – meghaladta a megengedett határértéket a 10 mikrométer alatti részecskeátmérőjű szálló por (PM10) mennyisége.

Az aradi Metalcomp hulladék-újrahasznosító vállalatnál péntek délután kiütött tűzben nagy mennyiségű, autóbontásból származó műanyag hulladék égett el. Az oltáson több tűzoltócsapat dolgozott, a tűz mintegy 800 négyzetméteres területre terjedt ki.

Irgalmatlan mennyiségű szemetet szedtek össze a szentpáli fiatalok

<em>Hír szerkesztése</em> Irgalmatlan mennyiségű szemetet szedtek össze a szentpáli fiatalok

Évek óta hagyománnyá vált Szentpálon a tavaszi nagytakarítás, amikor is a falun áthaladó, vagy a varjasi útról elkanyarodó bekötőút környékét tisztítják meg az illegálisan, rossz szándékból eldobált hulladéktól.

Ezúttal a Szentpál és Sofronya közötti mintegy három kilométeres szakaszt „mentesítették”. Irdatlan mennyiségű háztartási szemetet, bontásból származó törmeléket, gumiabroncsokat gyűjtöttek össze, amit az önkormányzat által biztosított járművel szállítottak el.

Aradias megoldás az útproblémákra

<em>Hír szerkesztése</em> Aradias megoldás az útproblémákra

A városháza közleménye szerint március 11-től, csütörtöktől tilos parkolni az utcában (vajon a gyakorlatban megoldható-e?), két sávban zajlik majd a kétirányú autós forgalom, míg a villamossíneken tilos lesz haladni más járművel.

Közölték, hogy ez ideiglenes megoldás, míg az utat rendbe teszik.

A síneken között és mellett az aszfaltburkolatot legalább három éve felmarták, azóta képtelenek megjavítani. Lehet, hogy újabb három év múlva sikerülni fog…

Az enyhüléssel megjelent a „civilizáció” az erdőben

<em>Hír szerkesztése</em> Az enyhüléssel megjelent a „civilizáció” az erdőben

Alighogy megenyhült az idő, megejelentek a természetben járók is (nem természetjárók vagy természetbarátok, hanem a természetet kihasználók).

A Maros-ártér Tájvédelmi Körzet Látogatóközpontja pénteken a Facebook-oldalán osztott meg elrettentő képeket a piknikezők után maradt szemétkupacokról.

Hozzátették: értesítették a helyi rendőrséget, amelyiknek átadták a térfigyelőkamerák felvételeit, hogy azonosítsák a szemetelőket (a polgármesteri hivatal sajtóosztálya az újságírók kérésére még nem válaszolt, hogy elkapták-e őket.

Egy érzéketlen BMW-s akadályozta a rohammentősök munkáját

<em>Hír szerkesztése</em> Egy érzéketlen BMW-s akadályozta a rohammentősök munkáját

A katasztrófavédelem szerint a rohammentőt (SMURD) Aradra riasztották, és egy kómába esett beteggel siettek volna a sürgősségi osztályra, de mivel egy BMW-s leparkolt a mentőató nyitott ajtaja mögött, nem tudták beemelnia hordágyat a kocsiba – írta a beszámoló alapján a Digi24.ro.

A mentősöknek percekig kellett várniuk, amíg a sofőr megjelent, holott ilyen esetekben minden msáodperc számít.