Kukoricatábla Aradon a zsidó temetőben: Ionel Schlesinger elnök válasza

DSCF1160[1]A „Kukoricatábla Aradon a zsidó temetőben” című anyagunkra válaszolva Ionel Schlesinger, az Aradi Zsidó Hitközség elnöke a következőket írta szerkesztőségünknek, román nyelven, amit fordításban közlünk. A cikkel kapcsolatos, érthetetlenül személyeskedésbe süllyedő megállapításait csak azért nem hozzuk nyilvánosságra, mert az említett írásban mi sem jellemeztük a helyzetet a temetőben, csak a tényekre szorítkoztunk. A kapott szöveg:
„A látogatóknak nem kell kikerülniük semmilyen kukoricatáblát, mert a sírokhoz  bejárni a halottas ház baloldaláról kell, a képpel illusztrált „észrevétel” pedig ennek jobboldalán található. A sírokhoz zavartalanul lehet eljutni egy aszfaltozott ösvényen. Eszerint a megállapítás, hogy "Aki látogatóba érkezik, és a sírok felé tart, annak ki kell kerülnie a kukoricatáblát, amely szinte egészen az épületig húzódik, és természetesen sérti a kegyeleti helyet" hamis és indokolatlan.
Egy másik furcsaság (idézem): „Az viszont enyhén szólva furcsa, hogy a vetés óta eltelt hónapok alatt senkinek nem tűnt fel, hogy a temető kerítésén belül miként sérül az elhunytak emléke”. Értékelendő a szerző gondoskodása halottaink emléke iránt, de esetünkben ez céltalan, mivel a fentiek kontextusában világos, hogy az emlékezet semmiképpen nincs befolyásolva. Sőt, jó tudni, hogy pontosan a sírok övezetének gondozása és az irántuk való figyelem miatt beleegyeztem, hogy a személy, aki gondozza a temetőt, s akinek fizetésére nincsenek forrásaink, saját hasznára bevethesse a síroktól mentes területet. Szintén jó lett volna, ha a szerző lefényképezi a főbejáratot és az út felőli kerítést, amelyek az anyagi hiányosságok ellenére egy jó hónappal ezelőtt meg lett javítva, lefestve.
Sírjaink iránt jóhiszeműen érdeklődők számára elmondjuk, hogy Aradon három temetőnk van közel 11 000 sírral. Közösségünknek 372 tagja van, állami támogatás nélkül. Hálásak vagyunk mindenkinek, akik akarnak és tudnak is segíteni ezek karbantartásában.”

 

 

A rovatból ajánljuk:

Több mázsányi szemét maradt a határátkelők környékén az ünnepi forgalom után
A távozó román vendégmunkások „otthon érezték” magukat.
Szentestéig közlekedik a Mikulás-villamos
Délelőttönként csoportok szállhatnak fel, de utána bárki közlekedhet vele.
Lakossági felhasználásra kínálják az UTA-stadion gyepkeverékét
Megkezdték a pályafelújítást a Neuman Ferenc Arénában.
Novemberre ígérik a mikelakai felüljáró átadását
Fellélegezhetnek a körgyűrűn áthaladók.