Ez van, ha jobb kormányos autóval közlekedsz

Előtte a záróvonalon is áthajtott a sofőr.

Az Info Trafic Arad című Facebook-csoport egyik tagja töltötte fel a közösségi oldalra ezt a képet, amelyen egy Brassó megyei rendszámú gépkocsi látható, amint vezetője az aradi vasútollámassl szemközti kereszteződésben, forgalommal szemben várakozik a jelzőlámpánál.

A közlekedési táblák egyértelműen mutatják, hogy a helyes útirány követésére kötelező jobbra tartani, a szemközti sávba hajtani szigorúan tilos. A fotó készítője szerint „ez van, ha jobb kormányos autóval érkezel Aradra”, és az itt megtekinthető másik képen látszik, hogy valóban egy jobb oldali kormányos, feltehetően az Egyesült Királyságból behozott autóról van.

Az egyik hozzászóló megjegyzi: ahhoz, hogy a rossz sávba keveredjen, korábban át kellett hajtania a záróvonalon, s ez is jól jellemzi a gépkocsivezetőt, hogy mennyira tartja tiszteletben a közlekedési szabályokat.

A rovatból ajánljuk:

Több mázsányi szemét maradt a határátkelők környékén az ünnepi forgalom után
A távozó román vendégmunkások „otthon érezték” magukat.
Szentestéig közlekedik a Mikulás-villamos
Délelőttönként csoportok szállhatnak fel, de utána bárki közlekedhet vele.
Lakossági felhasználásra kínálják az UTA-stadion gyepkeverékét
Megkezdték a pályafelújítást a Neuman Ferenc Arénában.
Novemberre ígérik a mikelakai felüljáró átadását
Fellélegezhetnek a körgyűrűn áthaladók.