Kúl

A Csálai-erdőben is megfigyelték a „bolygóvonatot”

<em>Hír szerkesztése</em> A Csálai-erdőben is megfigyelték a „bolygóvonatot”

A Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán közzétett cikk szerint amennyiben június 17–28. között hajnalban, napkelte előtt a keleti égbolt felé fordulunk, a Naptól való távolságuk sorrendjében, öt fényes bolygó is feltűnik majd: egy sorban lesz látható a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. Ráadásként a folyamatosan fogyatkozó Hold végig is halad a bolygók mellett a napok múlásával, így minden egyes hajnalban más-más arcát mutatja a bolygósor – írta az MTI.

Ismét Aradon koncertezik a P. Mobil

<em>Hír szerkesztése</em> Ismét Aradon koncertezik a P. Mobil

A koncertet az aradi strand területén működő Flex-teraszon adja az együttes. A közel kétórás Aranylakodalom című koncertműsorban a zenekar meghatározó dalai kaptak helyet – olvasható a beharangozóban.

Az előzenekar a Vadász együttes, amely 19.30-tól lép színpadra, ezt követi 21 órától a P. Mobil Jegyek a helyszínen vásárolhatók 60 lejért.

Ismét sörfesztivált tartanak az aradi strandon

<em>Hír szerkesztése</em> Ismét sörfesztivált tartanak az aradi strandon

A szervezők szerint a koncertekkel és számos kísérőprogrammal színesített rendezvény „hazatér a strandra”, ahonnan 23 évvel ezelőtt elindult, és aztán kisebb nagyobb megszakításokkal másutt szervezték meg.

A programról, jegy- és bérletárakról a fesztivál honlapján, a https://festivalulberiiarad.ro weboldalon lehet tájékozódni. Jegyek elővételben válthatók online, de a rendezvény ideje alatt a helyszínen is, a fő bejáratoknál (a várhíd/Decebal-híd lábán és a gyalogoshídnál).

Vasútmodell-kiállítást tartanak a hétvégén

<em>Hír szerkesztése</em> Vasútmodell-kiállítást tartanak a hétvégén

A megnyitón pénteken 10 órától tartják a Gheorghe Popa de Teiuș (Ferdinánd) utca 2–4. szám alatti épület második emeleti kiállítótermében (a könyvtár felett egy szinttel), és az iskolai csoportok – előjegyzés alapján – aznap 9–18 óra között ingyen tekinthetik meg a kiállítást.

Szombaton 10–20, vasárnap 10–18 óra között ereshetik fel a látogatók jelképes belépti díj ellenében: felnőtteknek 4, nyugdíjasoknak és egyetemistáknak 2, gyerekeknek 1 lejt kell fizetni.

Töretlen az Aradi Magyar Majális sikere [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Töretlen az Aradi Magyar Majális sikere [AUDIO]

A koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után új helyszínen és új lendülettel tért vissza az Aradi Magyar Majális. Szombaton az aradi strandon várták családi programokkal, vetélkedőkkel és koncertekkel a kikapcsolódni vágyókat.

A gyerekeknek különböző ügyességi vetélkedőket szerveztek napközben, és a felnőttek is összemérhették ügyességüket a hagyományos majálisi versenyszámokban.

Így mulat a magyar!

<em>Hír szerkesztése</em> Így mulat a magyar!

Szombaton a strandon várták családi programokkal, vetélkedőkkel és koncertekkel a kikapcsolódni vágyókat. Az RMDSZ Arad megyei szervezete húsz évvel ezelőtt szervezte meg az első magyar majálist, de az idei csak a 19. volt, mert – a pandémia miatt – a legutóbbitól három év telt el.

A gyerekeknek különböző ügyességi vetélkedőket szerveztek napközben:

Május 10–15. között tartják Pécskán a városnapokat

<em>Hír szerkesztése</em> Május 10–15. között tartják Pécskán a városnapokat

MÁJUS 10., KEDD

  • 18:00 – a Függetlenség és a Királyság Napjának megünneplése, klasszikus zenével. Meghívottak: az Euterpe Kvartett és Nicoleta Brola szoprán (városháza díszterme)

MÁJUS 12., CSÜTÖRTÖK

  • 18:00 – Városnapok-kupa minifutball bajnokság (a nagy sportterem műfüves pályája)
  • 18:00 – A „Közös magányosságok” című román nyelvű kötet bemutatója, szerző: Camelia Chifor. Meghívott: Peregrinii együttes (városháza díszterme)

MÁJUS 13., PÉNTEK

Három évet kellett várni a következő Aradi Magyar Majálisra [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Három évet kellett várni a 20. Aradi Magyar Majálisra [AUDIÓ]

Május 7-én, szombaton az aradi strandon várnak mindenkit, aki családtagok, barátok, régi ismerősök körében, közös bográcsozáson, koncerteken és megannyi színes programon szeretne részt venni.

Az idei a 19. rendezvény, de erre három évet kellett várni a legutóbbi (2019-es) óta, mert a koronavírus-járvány idején nem szervezhettek tömegrendezvényeket. Ez egyébként jubileum abban az értelemben, hogy húsz éve, 2002-ben rendezték meg az első mahgyar majálist.

A strandon szervezik meg az Aradi Magyar Majálist [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> A strandon szervezik meg az Aradi Magyar Majálist [FRISSÍTVE]

Május 7-én, szombaton az aradi strandon várnak mindenkit, aki családtagok, barátok, régi ismerősök körében, közös bográcsozáson, koncerteken és megannyi színes programon szeretne részt venni.

A közlemény szerint olyan programokkal készülnek, amikben „a család apraja-nagyja örömét leli”, így nem lesz hiány kézműves foglalkozásokból, koncertekből, sportprogramokból és -versenyekből sem, de a helyszínen rengeteg hagyományos „majálisos” étel is várja majd az érdeklődőket.

Május 7., szombat, Aradi Magyar Majális