Még a csomagtartóban is migránsokat találtak

Magyarországra illegálisan bejutni próbáló ázsiai menedékkérőket tartóztattak fel a határőrök Székudvar térségében péntek hajnalban. Az aradi határrendészet közleménye szerint a varsándi határrendészek hajnali fél négykor állítottak meg egy Székudvar felől a magyar határ felé tartó Audi A4-es személygépkocsit, amelyet egy 26 éves román állampolgár vezetett. Az autó utasteréből és csomagtartójából további nyolc ember – négy férfi, egy nő és három tizenéves kiskorú – került elő, akiknél nem voltak személyazonossági iratok.

Kihallgatásuk során kiderült, hogy iraki és pakisztáni állampolgárokról van szó, akik korábban valamennyien menedéket kértek már a román hatóságoktól. Elmondásuk szerint azért próbáltak illegálisan átszökni Magyarországra, mert be akarnak jutni a schengeni övezetbe.

A migránsok ellen illegális határátlépési kísérlet, a gépkocsivezető ellen pedig embercsempészet gyanújával kezdeményeztek büntetőeljárást.

A rovatból ajánljuk:

Veterán- és nosztalgiaautók kiállítása a központban
Megcsodálhattunk egy múlt század eleji Austint, vagy egy-egy Renault-t az 1960-as, illetve 1970-es évekből, továbbá bogárhátúakat, de a többségük az 1980-as évekből és az 1990-es évek elejéről származott.
Ha május, akkor Aradi Magyar Majális
A helyszín ezúttal is a Neptun Strand, ahová 2022-ben költöztették a rendezvényt. A Dolly Plusssz és a Zanzibár koncertezik.
Egy híján húsz: idén is lesz „Kaszojális” [AUDIO]
Május 3-án és 4-én szervezi meg az AMISZ.
Tavaszi túralehetőségek Arad és a szomszédos megyékben [AUDIO]
Vadregényes tájak a Bihari-hegyektől a Zarándi-hegységen át a Szörényi-érchegységig.
Megkezdődött a csillagászati tavasz
A tankönyvek szerint március 21. a nap-éj egyenlőség dátuma, de eshet 20-ra is.