Közbeszólt az időjárás a Pécskai Magyar Napokon

Szombat este – talán a kánikula miatt – kevesen mentek ki a piactérre a IV. Pécskai Magyar Napok programjaira. A műsor a Kocsik Vali vezette pécskai zumba-csoport bemutatójával indult 18 órától, őket a VIII. Erdélyi Humorfesztivál nyertese, György Botond követte, aki stand-up comedy műsorral szórakoztatta a közönséget. Ezt követte a makói Metalstorm rockegyüttes koncertje, majd az est sztárvendége, a bánffyhunyadi származású Antal Timi, a 2012-es X-Faktor legjobb női hangja lépett színpadra, és több mintegy órás színvonalas koncertet adott zenekarával.

Vasárnap 14 órától a református templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, a római katolikus templomban bemutatott délutáni szentmise pedig szintén a magyar napok jegyében volt megtartva, a szervezők és a Búzavirág Néptánccsoport népviseletbe öltözött táncosainak részvételével.

Délután beborult, a 19 órakor kezdődő néptáncgála kezdetére pedig eleredt az eső, ezért kevés néző előtt léptek színpadra a a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes Bojtocska, Kisboglárka, Nagyboglárka csoportjai, a battonyai Szivárvány Néptánccsoport, a Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport, a szegedi Cuháré Táncműhely és a Búzavirág Néptánccsoport, valamennyien a szegedi Ménkű Banda kíséretével.

A népi hangzást modern elemekkel vegyítő Motiva zenekar tíz órakor kezdődő koncertjére már többen összegyűltek a téren, a fél tizenkettes Szent Iván-éji tűzugráson pedig szép számban részt vettek a pécskai magyarok. A rituális tűzgyújtás, a tánc és a sötétben lobogó tábortűz különleges hangulatot teremtett, a tüzet átugrók és a nézelődők is az ilyenkor szokásos csörgőalmát kaptak a szervezőktől.

A Pécskai Magyar Napokat a helyi RMDSZ, annak Nőszervezetee, a Búzavirág Egyesület, az MKIDSZ, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület szervezték az önkormányzat támogatásával.

Sinka Pál

Antal Timi (jobbról a második) a szervezőkkel
Tűzgyújtűsi tánc

 

A rovatból ajánljuk:

Ha május, akkor Aradi Magyar Majális
A helyszín ezúttal is a Neptun Strand, ahová 2022-ben költöztették a rendezvényt. A Dolly Plusssz és a Zanzibár koncertezik.
Egy híján húsz: idén is lesz „Kaszojális” [AUDIO]
Május 3-án és 4-én szervezi meg az AMISZ.
Tavaszi túralehetőségek Arad és a szomszédos megyékben [AUDIO]
Vadregényes tájak a Bihari-hegyektől a Zarándi-hegységen át a Szörényi-érchegységig.
Megkezdődött a csillagászati tavasz
A tankönyvek szerint március 21. a nap-éj egyenlőség dátuma, de eshet 20-ra is.
Kézbe vehető az univerzum egy-egy darabkája [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász gyűjteményében több meteorit is található.