Játékmúzeum a Preparandiában

Érdekességnek ígérkezik június elsejei gyermeknap alkalmából már szerdán délben 12 órakor megnyíló időszakos játékmúzeum. Egy aradi testvérpár, bizonyos Mihail és Cristian Dumitru negyven éve gyűjt játékokat, és gyűjteményüket egy hónapon keresztül közszemlére teszik a Preparandiei-múzeumban (a helyi román nyelvű oktatás és tanítóképzés bölcsőjének számító, nemrégiben felújított épületben, a Rácfertályban). A 12 ezer darabos kollekciónak csak egy rész látható majd, főleg az 1960-as és 1980-as évekből származó játékok.

Május 31. és június 2. között a gyűjtők személyesen tartanak tárlatvezetést, illetve egy-egy játéknak a történetét is elmesélik, azután a kiállítás június 30-ig látogatható, hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között, de a hónap első két szombatján (3-án és 10-én) is nyitva tart. Csoportos látogatók a 0371/501–072-es telefonszámon jelentkezhetnek be.

Nem kimondottan a nemzetközi gyermeknap alkalmából, sokkal inkább a pünkösd jegyében, de a gyerekekről és a gyerekeknek szól a Kölcsey Egyesület által másodízben megszervezett iskolai énekkar-találkozó, amelyen közel száz magyar álatlános iskolás vesz részt Arad megye különböző településéről. A kórustalálkozó május 31-én, szerdán 16.30-kor kezdődik a belvárosi minorita templomban.

A rovatból ajánljuk:

Ha május, akkor Aradi Magyar Majális
A helyszín ezúttal is a Neptun Strand, ahová 2022-ben költöztették a rendezvényt. A Dolly Plusssz és a Zanzibár koncertezik.
Egy híján húsz: idén is lesz „Kaszojális” [AUDIO]
Május 3-án és 4-én szervezi meg az AMISZ.
Tavaszi túralehetőségek Arad és a szomszédos megyékben [AUDIO]
Vadregényes tájak a Bihari-hegyektől a Zarándi-hegységen át a Szörényi-érchegységig.
Megkezdődött a csillagászati tavasz
A tankönyvek szerint március 21. a nap-éj egyenlőség dátuma, de eshet 20-ra is.
Kézbe vehető az univerzum egy-egy darabkája [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász gyűjteményében több meteorit is található.