Huszonöten próbálkoztak Nagylaknál a zöldhatáron

Az elmúlt hétvégén összesen huszonöt illegális bevándorlót tartóztattak fel Nagylak térségében, miközben a zöldhatáron át próbáltak Magyarrszágra, s ezáltal a belső határőrizet nélküli schengeni övezetbe jutni – olvasható az aradi határrendészet közleményében. Mind irakiak voltak.

Vasárnap hajnali kettőkör két Temes megyei rendszámú Volkswagen Golf vezetőit ellenőrizték a határrendészek, akik gyanút fogta, mert a két 26 éves sofőr nem tutdat hitelt érdemlően megmagyarázni, hogy mit keresnek a határ menti településen. Ezzel egy időben, a határrendészek egy másik járőrcsoportja kilenc irakit állított meg az orszéghatártól mintegy 600 méternyire. A három felnőttből és hat kiskorúból álló csaport tagjai bevallották, hogy a két Temes megyei féri szállította őket Nagylakra, és fejenként 200 lej és 150 euró közötti összeget fizettek a fuvarért.

Vasárnap éjjel már a határ közvetlen közelében, 50 méterre Magyarországtól állítottak meg egy 16 fős csoportot a román határrendészek. A 11 felnőtt férfi, a két nő és a három kiskorú szintén iraki állampolgár volt, s akárcsak honfitársaik, Nyugat-Európába szerettek volna eljutni, természetesen papírok nélkül. Egyébként kiderült, hogy valammennyi határsértő korábban menedékjogot kért már a román hatóságoktól.

Az irakiak ellen tiltott határátlépés, a két Temes megyei férfi ellen embercsempészet vádjával indítottak eljárást. A határrendéset a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a tiltott határátlépésre készülő személyek segítése, útbaigazítása, szállítása vagy számukra hajlékot nyújtani, bűncselekménynek számít és kettőtől hét évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható, s ha mindezt bizonyítottan haszonszerzési céllal teszi valaki, arra háromtól tíz évig terjedő börtönt is kiszabhatnak.

A rovatból ajánljuk:

Ha május, akkor Aradi Magyar Majális
A szervezők idén is sok szeretettel várnak mindenkit a strandon, a családok, barátok és régi ismerősök közös bográcsozáson, koncerteken és megannyi színes programon vehetnek részt. Nem lesz hiány kézműves foglalkozásokból, koncertekből, sportvetélkedőkből, de lacikonyhák is várják az érdeklődőket.
Egy híján húsz: idén is lesz „Kaszojális” [AUDIO]
Május 3-án és 4-én szervezi meg az AMISZ.
Tavaszi túralehetőségek Arad és a szomszédos megyékben [AUDIO]
Vadregényes tájak a Bihari-hegyektől a Zarándi-hegységen át a Szörényi-érchegységig.
Megkezdődött a csillagászati tavasz
A tankönyvek szerint március 21. a nap-éj egyenlőség dátuma, de eshet 20-ra is.
Kézbe vehető az univerzum egy-egy darabkája [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász gyűjteményében több meteorit is található.